A sokféleség, amit szem elől tévesztünk

Május 22-én tartják a biológiai sokféleség nemzetközi napját. Mint minden világnap, ez is figyelmeztetésként szolgál: valami értékes van veszélyben, amire nap mint nap kevesen gondolunk, pedig a létezésünk múlik rajta. A biológiai sokféleség, vagyis az élővilág fajainak, élőhelyeinek és genetikai állományának változatossága az ökológiai rendszerek alapja. Mégis egyre gyorsabban veszítjük el. Nemcsak egzotikus állatok, nemcsak távoli esőerdők, hanem a közvetlen környezetünk is veszélyben van – csendesen, lassan, de annál végzetesebben.

Az ENSZ 2019-es globális jelentése szerint világszerte körülbelül egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye, sokuk évtizedeken belül eltűnhet. Ez a kihalási ütem több tízszer vagy akár százszor gyorsabb, mint a természetes ütem lenne. Ez pedig nem valamiféle elvont, tudományos aggodalom, hanem nagyon is kézzelfogható következményekkel jár: kevesebb beporzó, kimerülő talaj, szélsőségesebb időjárási események, élelmezési bizonytalanság. A biodiverzitás csökkenése nem áll meg a vadvilágnál – előbb-utóbb az emberi civilizáció szövetét is elkezdi bontani.
 

A biodiverzitás védelme nem csupán természetvédelmi feladat, hanem erkölcsi kötelesség. Minden egyes faj, minden egyensúlyban működő ökoszisztéma egy történet, amely évmilliók során formálódott. Ezeket ma naponta veszítjük el – nem természetes folyamatok, hanem ipari méretű emberi beavatkozások következtében. Erdőirtás, élőhelyek beépítése, intenzív mezőgazdaság, túlhalászás, invazív fajok terjedése, szennyezés, és mindenekelőtt a klímaváltozás – ezek mind olyan tényezők, amelyek mögött döntések, érdekek, de leginkább a felelőtlenség áll.

A klímaváltozás különösen sokrétű fenyegetést jelent. Elolvadó jégsapkák, savasodó óceánok, változó csapadékmintázatok: ezek mind olyan változások, amelyekhez sok faj egyszerűen nem tud elég gyorsan alkalmazkodni. A korallzátonyok világszerte fehérednek, a jegesmedvék elveszítik vadászterületeiket, és a beépített tájakon már alig találni őshonos beporzó rovarokat. És mi mégis úgy viselkedünk, mintha lenne időnk.

Pedig tehetünk, és tennünk is kell! Sokan érzik úgy, hogy egyénileg kevés hatásuk van – de épp a szemléletmód megváltoztatásával indul el a változás. Tudatos vásárlás, hulladékcsökkentés, természetközeli életmód, helyi termelők támogatása, zöldfelületek megóvása, őshonos növények ültetése, és talán a legfontosabb: politikai nyomásgyakorlás. Ha a választott döntéshozók érzik, hogy a társadalmat érdekli a természet állapota, akkor előbb-utóbb a döntések is változni fognak.

A természet nem kér sokat – csak azt, hogy hagyjuk létezni. És cserébe mindent ad: levegőt, vizet, táplálékot, életet. A biológiai sokféleség védelme nem egy szűk kör feladata. Ez mindannyiunk közös felelőssége, generációkon átívelő küldetés. Még van lehetőségünk a változtatásra – de nem lesz örökké. A kérdés már nem az, hogy megengedhetjük-e magunknak a természet védelmét, hanem az, hogy túlélhetjük-e a pusztulását.