2024. május 9., csütörtök
KOMMENTÁR

Egy Alan Ford-i személyiség mártíromsága

Az elmúlt évtizedekben számos elemzés foglalkozott a rejtéllyel, hogy miért volt annyira népszerű a valamikori Jugoszláviában – később Szerbiában is az maradt – az Alan Ford című képregény – még a szerzők hazájában sem volt annyira felkapott, mint a térségben. Nemcsak közkedvelt volt, hanem egy-egy idézet szállóigeként épült be a köznyelvbe. Egyesek szerint a képregény szürreális bohózati jellege miatt, hiszen a mindennapok jellegzetességeiből fakadóan a jugoszlávok, majd a szerbiaiak többsége is azonosulni tudott ezzel. Olyan értékelés is napvilágot látott, amely szerint a képregény népszerűsége a korrupcióra épülő és az alkalmatlan, erénytelen egyéneket tisztségbe juttató hatalom szatirikus kritikájában keresendő. Az optimista dilettantizmus éltette túlélési stratégia, hiszen Szerbia és a térség országainak polgárai ebben a legkiemelkedőbbek – egy néhány évvel ezelőtt publikált elemzés szerint ez is magyarázat lehet az Alan Ford-képregények népszerűségére. 

Ha Aleksandar Vulin lemondására kellene megfelelő Alan Ford-i idézetet találni, az események és az éveken átívelő jelenség temérdek aspektusának okán talán az alábbi lenne a legideillőbb: amit megtehetsz ma, azt halaszd holnapra. Aleksandar Vulin, a Biztonsági-Hírszerző Ügynökség (BIA) pénteken távozó igazgatója már réges-régen lemondhatott volna, de akár még korábban meneszthették volna, bár a lényeg talán az, hogy nem is kellett volna kinevezni. Sem a BIA igazgatójává, sem korábban belügyminiszterré megválasztani, még korábban védelmi miniszterré, ennél is korábban pedig munkaügyi és szociálpolitikai miniszterré. Hogy miért nem? Minden bizonnyal az afférok sokasága miatt: a különböző eljárásokban kihallgatott vádlottak összefüggésbe hozták a Jovanjica-üggyel és a Belivuk-bűnbandával; 2017-ben, amikor a munkaügyi tárcát vezette, heroint találtak a minisztérium szolgálati gépkocsijában utazó Marko Jablanićnál, az említett tárca államtitkárának fivérénél; a Krušik fegyvergyárral kapcsolatos botránnyal ugyancsak összefüggésbe hozták, de a kanadai nagynéni kölcsönözte, szerbiai viszonylatban kisebb vagyonról sem szabad megfeledkezni.

Miért ül Vulin bársonyszékben, ahelyett, hogy börtönben lenne? – kérdezték az elmúlt években többen is – habár az ártatlanság vélelmének okán talán inkább azt kellett volna kérdezni, hogy miért nem vizsgálták ki a hatóságok a vele kapcsolatos állításokat. Az érdemi bizonyítékok begyűjtésének és értékelésének tekintetében az USA megelőz(het)te Szerbiát, néhány hónappal ezelőtt ugyanis az ország felhatalmazott szerve hivatali visszaélés, továbbá szervezett bűnözésben, kábítószer-kereskedelemben és illegális fegyverkereskedelemben való részvétel, valamint Oroszország Szerbiában kifejtett rosszindulatú tevékenységét segítő korrupciós ügyletek miatt szankciókat rendelt el Vulinnal szemben. Az elemzők akkor egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy ha nem lettek volna megalapozottak a bizonyítékok, nem rendelték volna el a korlátozó intézkedéseket, függetlenül attól, hogy az USA a más államok szuverenitásához való hozzáállása és a politikai folyamatokat befolyásoló manipulatív magatartása jogosan megkérdőjelezhető. 

Aleksandar Vučić köztársasági elnököt a Nyugat fenyegetésétől szeretné megvédeni, míg Szerbiát a szankcióktól – ezzel a magyarázattal mondott le pénteken a BIA igazgatója – sokak szerint a körülményekre való tekintettel ezek a legtévesebb indokok. Az értékelések szerint azért éppen most távozik „önként”, mert Banjskát követően a szerb államvezetésnek mindenféleképpen „adnia kellett valamit” az Oroszországgal szembeni szankciók el nem rendelése miatt Szerbiával 2022. óta különösen elégedetlen nyugati partnereknek. Mindazonáltal a többség nem bizakodó azzal kapcsolatban, hogy Vulin távozását követően érdemi változás áll be a szerbiai biztonsági rendszerben, hiszen semmi nem utal arra, hogy módosul az eddigiekben jellemző hozzáállás: a tisztségviselők tekintetében nem a rátermettség és erkölcsi feddhetetlenség az alapvető elvárás, hanem az, hogy mennyire jó Bólogató Jánosok, és mennyire elkötelezetten szolgálják a hatalmi pártot. A legrelevánsabb kérdés jelen helyzetben ugyanaz, mint amelyik eddig is volt a hasonló botrányok esetében: vajon a szervek, amelyek nemcsak felhatalmazással rendelkeznek, hanem adott esetben eljárási kötelezettséggel is, kivizsgálják-e a terhelő állításokat.

Vulin vasárnapi televíziós interjújából kiderült, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy a kisvárosi újságírónak úgy tűnik, Vulin igazi Alan Fordi-személyiség, hiszen saját elmondása szerint nagy rajongója az említett képregénynek. „Ha nyerni akarsz, nem szabad veszítened” – állítólag ez a kedvenc idézete. Nem csak ennek említésével célzott arra, hogy egyelőre nem tervez visszavonulni a politikai küzdőtérről. Azt ugyancsak egyértelműsítette, hogy továbbra sem áll el a térség országaiban rendre felháborodást kiváltó „szerb föld” emlegetésétől, sem ennek a célnak a képviseletétől. 
 

Nyitókép: Aleksandar Vulin (Fotó: Beta)