2024. június 24., hétfő

A múltat felidéző szilva

Ha megkérdeznénk tíz embert, mindenkinek más jutna eszébe a szilváról. Valakinek a nagymama eredeti receptje alapján készült, felejthetetlen ízvilágú szilvás gombóc, másvalakinek a gyermekkorát felidéző lekvár vagy dzsem bekészítése. Az egész házat elárasztó, csodálatos illatokban gazdag aszalt szilvából készült finomságok sokunkban a karácsonyt idézik fel. A nagytatánk által gondosan elkészített szilvapálinka pedig a családi összejövetelekre, ünnepekre, esetleg a disznóvágásra emlékeztet. A szilva egy igazi nyárból őszbe átívelő gyümölcs. Ízletes, gazdag tápanyagokban és számos jótékony hatással bír. A hűsítő fagyitól kezdve, a forró süteményen át számtalan ínyencség készülhet belőle, valójában egész évben jelen van a táplálkozásunkban. Számos fajtája ismert hazánkban, és egy rendkívül széles körben felhasználható gyümölcsről van szó.

A szerbiai szilváról, illetve a szilvapálinkáról – ismertebb nevén šljivovicáról – se feledkezzünk meg, ami tavaly a világörökség része lett. A különlegesség már védett státuszt élvez, miután felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeit sorakoztató listára. A szilvapálinkát Szerbiában nemzeti italnak is tartják, jellegzetes sárga színe – amelyet a tölgyfahordóban való tárolás miatt kap – pedig megkülönbözteti más országok pálinkáitól. Készítése hagyománynak számít, a családoknak saját receptjük van, amely apáról fiúra száll, valamint már a családi gyümölcsösökben a szilva szedése is egy hagyományos közösségi eseménynek számít. A szilvapálinka a nemzeti identitás részévé vált az országban. Szinte minden háztartásban jelen van, sokak szerint a lázat és a megfázást is gyógyítja.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

A szilva egyébként bennem is sok múltban történt eseményt elevenít fel. Gyermekkoromban a barátfüle volt az egyik kedvenc ételem. Édesanyám télen általában estig dolgozott, ezért egyszer eldöntöttem, hogy meglepem őt egy kis finomsággal, és elkészítem életem első szilvalekvárral töltött barátfüléjét. Tízéves lehettem. Azelőtt csak nagyon egyszerű harapnivalókat tudtam kreálni, de mivel mindig is szerettem, sőt kerestem is az új kihívásokat, meggyőztem magam, hogy igenis képes vagyok egy barátfülét is az asztalra varázsolni. Előkaptam anyukám receptes füzetét, majd nekiláttam a munkának. A liszt belepte az egész konyhát, a padlót, a bútort, de még az arcomat is. A formázással is felettébb meggyűlt a bajom, ráadásul sietségemben a tojástartó is a földön landolt, és nem volt akkora szerencsém, hogy ne tört volna össze minden tojás. Egyszer csak ajtónyitásra lettem figyelmes. Anyuka aznap hamarabb fejezte be a munkát. Azt a pillanatot, amikor hirtelen egymásra néztünk, sosem felejtem el. Fél perc néma csendet követően mind a ketten hatalmas nevetésben törtünk ki. Végül ő is beállt a konyhába, és nagy kacagások közepette fejeztük be az én híres barátfülémet. Azóta is mosolyogva tekintünk vissza az eseményekre. (Zárójelben jegyzem meg, hogy mára már profi barátfüle-készítő lettem.)

A szilvával kapcsolatban édesapámmal is van egy közös emlékem. Közel tíz évvel ezelőtt mintegy 40 fát ültetett el a hatalmas udvarunkban. Teltek, múltak az évek, a szilvafák egyre csak nőttek, majd gyönyörű termésbe borultak, így minden év szeptembere a begyűjtésről szólt, hogy aztán finom pálinka készüljön a gyümölcsből. Az apám szerette, amikor együtt volt a család, még ha csak egy munkaakció során is. A kezdetekkor még jókat szórakoztunk, elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól, a mindennapos szilvaszedés azonban egy idő után teljesen idegtépővé és unalmassá vált számomra, nem beszélve az izomlázról, amit a folytonos hajolgatás okozott. Bármennyire is kibújtam volna a munka alól, nem tehettem, ugyanis szigorú fegyelem volt nálunk. Beletörődtem, és elvégeztem a rám szabott feladatot. Kicsivel több mint két éve azonban egyedül maradtam apám gondosan ültetett és óvott gyümölcsfáival, és különösen a szeptemberre való tekintettel, mindennap azon merengek, hogy milyen jó lenne, ha újból együtt szedhetnénk azt a szilvát.