2024. május 25., szombat

A szabadkai gyerekekkel mi lesz?

Államunk elnöke és pártja szívesen emlegeti a gyerekeket, és előszeretettel használja a gyermek szót választási szlogenjeiben, mert hát minden „fejlesztés az ő érdekükben történik, elvégre ők a jövő”. Államunk elnöke nemrégiben Szabadkán, átvéve a díszpolgári címet, szintén hosszasan értekezett a fejlesztésekről és a város fellendítéséről, a nemzetek közötti megbékélésről, valamint hasonló, a kellemetlenség érzésével nem átitatott mézédes témákról, ám a város és polgárainak mindennapjait megkeserítő biztonsági válságról a koalíciós partner tisztségviselőjének egyértelmű megjegyzése ellenére sem ejtett szót. Elvégre ő csak díszpolgár, nem kényszerül itt álomra hajtani a fejét, és ebben a városban, annak környékén felnevelni gyermekét…

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

A szabadkai és környékbeli polgárok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nem Kandahárban, Aleppóban, vagy a világ egyéb olyan településén hoztak a világra gyermeket, amelyikben az apróságok kénytelenek megszokni a fegyverropogást, és ennek következtében még akkor is reflexszerűen felemelik a kezüket, ha fényképezőgépet tartanak velük szemben. Az elmúlt évek afganisztáni és szíriai háborús tudósításainak talán ez az egyik legszívbemarkolóbb részlete. Ugyanakkor a törvényes feladataikat ellátni képtelen, vagy nem akaró államvezetés és hatóságok egy merőben idegen helyzetbe kényszerítették a szabadkai és a környékbeli szülőket – akiknek adójából például a biztonsági szolgálatokat (is) működteti az állam –, hiszen már azt is kockázatként élik meg, ha a gyerek egyedül indul iskolába, vagy elszalad a boltba, esetleg kerékpározni megy barátaival a természetbe, vagy netalán a serdülő a síksági romantikába beleveszve sétálgat szimpátiájával. És mindeközben olyan érzésük van, mintha ez az égvilágon senkit nem érdekelne. Szabadka polgármesterét például az sem rázta meg, hogy néhány nappal ezelőtt – fényes nappal – nem valamelyik erdő mélyén, hanem az egyik helyi Lidl parkolójában történt lövöldözés a migránsok/menekültek, vagy az embercsempészek között. Ezúttal még azoknak a közhelyeknek a pufogtatása is elmaradt, hogy „a hatóságok folyamatosan a biztonság megteremtésén fáradoznak”, nemhogy a helyszínre sietett volna, vagy egyéb módon próbált volna meg kommunikálni a zaklatott polgárokkal. A polgármester aznap megingathatatlan lelki békével és arcáról letörölhetetlen mosollyal vezetgette a városházán a többnemzetiségű városban ellenérzéséket kiváltó Baja Mali Knindža énekest – akinek HU GO feliratú pólóját szintén sokan provokációként élték meg –, majd egy jót bulizott az említett koncertjén. Másnap ugyancsak koncerten szórakozott, harmadnap pedig, hazafiasságát szerb zászlóval a vállán szemléltetve, mérkőzést nézett a város főterén. De miért is ne tette volna, elvégre minden rendben van?! Mert azok a rosszakaratúak, a hisztérikusak és a pánikkeltésre hajlamosak, akik szerint semmi sincsen rendben. Akik szerint jelenleg ebben az államban minden egyéb téma másod- vagy harmadrangú, hiszen az embercsempész bandákkal kapcsolatba hozható bűncselekmények tömkelege országos szinten kártékony, és mint ilyen, felszámolandó. Akik nem értik, hogy az északi határvonal térségében kialakult, szinte háborús állapotok miért érdekli még a szlovákiai sajtót is jobban a belgrádi központú médiaházaknál. Akiket megdöbbent a helyi online közösségi fórumukon jellemző „brutális” cenzúra és komment-törlés gyakorlata, azaz a virtuális Patyomkin-falu házainak magasítása. Akik hiszik, hogy a polgármester és a haladó városvezetés képviselői, valamint a rendőrség ugyanazt hallják és látják, amit ők, hacsak utóbbiak nem hunyják be nagyon a szemüket, nem dugják be korszerű dugasszal a fülüket, mert azt már tudjuk, hogy hallgatni nagyon tudnak, ha pedig véletlenül megszólalnak, mondataik hiteltelenek, azaz köszönőviszonyban sincsenek tetteikkel.