A családban, ha már mindenki tudott olvasni, a könyv volt a leggyakoribb ajándék, így karácsonykor is becsomagolt könyvek kerültek a fa alá. Mindenkinek a korához, érdeklődéséhez és ízléséhez igazítva az ajándékot.
Vélemény
Ilyenkorra már ki van suvickolva a lakás, aki munkaviszonyban van, az már egyik-másik délután elkészítette a karácsonyi aprósüteményeket is. Nálunk az a mondás járja, hogy zserbó nélkül nem karácsony a karácsony.
Azt hiszem, végre sikerült elengednem azt a rögeszmémet, hogy ünnepre, mondjuk karácsonyra sikerüljön teljesen feltakarítanom a házat. Éveken át ettem magam azon, hogy ez valahogy sosem jön össze, de mostanra lazítottam ezen a saját magam irányába támasztott elvárásomon.
Az eurointegrációs tárgyalások során a 4-es klaszter megnyitása, illetve az azon keresztül megvalósuló reformok Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője szerint számos előnnyel jár majd, különösen azon polgárok számára, akik Szerbia környezetvédelmi és energetikai problémái iránt érdeklődnek. Szavai szerint új beruházásokra lehet számítani, új munkahelyek létesülnek és szabadpiaci mozgások várhatók.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2021. december 18-án negyedik alkalommal szervezte meg a Vállalkozz okosan!

