Úgy tűnt, hogy az idei évet megússzuk anélkül, hogy a Duna kilépne a hullámtérre. A meglehetősen nagy hóvízkészlet – kétszerese volt a sokéves átlagnak – öt hullámban szakaszolva folyt le, mégpedig úgy, hogy minden alkalommal jelentős apadás ékelődött az áradások közé.
Vélemény
Milyen intézkedésekkel kellene csökkenteni a költségvetési hiányt?
Mindenki pontosan tudja, mi az ébrenlét és mi az álom, ennek ellenére lehetetlen megragadni a két állapotot megkülönböztető pillanatot. Sokszor majdnem ugyanennyire nehéz a gyakorlatban megállapítani, hogy hol húzódik a határ a jogos védelem és annak túllépése közt.
Ismeretségi körömben alig van olyan család, amelynek egy vagy több tagja nem külföldön él. A kilencvenes években indult meg az elvándorlási hullám, és mindmáig nem csitult, enyhült.
Az egyik írás szereplője fenyegetően megjegyzi: „Ez most már mindig így lesz. Ez most már így marad”.
Amikor megkértek, hogy írjak Erőss Zsoltról egy portrét, bevallom őszintén viszakoztam. Annyian írtak annyi mindent róla az elmúlt napokban, s persze aki csak él és mozog, az elmondta, hogy Zsolt önző, felelőtlen, magának kereste a bajt.

