2026. április 11., szombat

Vélemény

Jéggel szakadt ránk az ég

A történetet már aprócska koromban ismertem, akkor azonban még az egyszeri ember volt a főszereplője, mint apám legtöbb meséjének. „Hadd lám, mire megyünk mi ketten!

Szükséges, elégséges

A „civilizált” ember megjelenését a földön és a természetben végzett rombolását mutatja be Steven Cutts Man című animációja, amit négy hónap alatt több mint hárommillióan láttak a világhálón. A londoni művész főhőse kígyót húz a lábára, fókát terít a hátára, elefántból fabrikál zongorát, öl, mérgez és szemetel, végül magányos kiskirály lesz belőle.

Keserű pirula, ami nincs

A szerbiai törvényhozás számlájára már nem róhatóak fel annyira súlyos hiányosságok, mint néhány évvel ezelőtt. Az ország és a társadalom minél hatékonyabb működéséhez szükséges törvények legtöbbjét már elfogadta a Szerbiai Képviselőház, és figyelemmel kísérve a körülmények változását, vagy az alkalmazás során megmutatkozó hiányosságokat, rendszeresen módosítja azokat.

Diktátorok és hamiskártyások

Aleksandar Vučić Szerbia legnépszerűbb politikusa, aki a felnőtt korú lakosság nem kevesebb, mint 77 százalékának a támogatását élvezi. Ez messzemenően a legnagyobb támogatottság, amit ebben az országban valaha is mértek.

Sipos F. Tamás

Sipos F. Tamás lett a Cipő halála után a zenélést némileg módosított néven, Republic 67-ként folytató formáció énekese.

Bércsökkentés

Nem nagyon hozott lázba a napokban közzétett hír, hogy a szabadkai Városi Tanács egyhangú döntése után a polgármester elrendelte az önkormányzatban dolgozók fizetésének csökkentését. Már csak azért sem, mert tudhatjuk, a bércsökkentés után is irigylésre méltó fizetést kapnak a városvezetők.