Elégedett-e az idei újvidéki Mezőgazdasági Vásár kínálatával?
Elégedett vagyok, sokrétű, gazdag volt a felhozatal: 19 (6%)
Nem vagyok megelégedve, korábban tartalmasabb volt: 34 (11%)
Nem látogattam el a kiállításra: 243 (82%)
Valaki valahol azt találta mondani – elmúlt a kiállítások ideje. A gazdasági és egyéb válságok ellenére az Újvidéki Vásár legnagyobb rendezvénye – a nemzetközi mezőgazdasági kiállítás azonban – mindmáig fennmaradt. Talán éppen azért, mert a látogatottság, ha nem is állított rekordot, de mindenféleképp mindvégig, még a legnehezebb években is, elfogadható szinten volt... Vagy, talán azért, mert a mezőgazdaság jelentősége mind nagyobb, mert nincs többé olcsó élelmiszer, mert mindenki odafigyel, mikor mennyit költ a „konyhára”. Vagy esetleg azért maradt talpon a vásár, mert a kisgazdaságok száma Szerbiában az utóbbi mezőgazdasági összeírás szerint eléri csaknem a 700 000-t. Tehát van érdeklődés a gazdák részéről, és ha nem is tudnak új gépet vásárolni, legalább informálódhatnak az árak alakulásáról. Van még egy oldala a dolognak, sokan csupán azért jönnek el, hogy kikapcsolódjanak, rövid, egynapos pihenőt tartsanak. Vagy csak azért, hogy „legeltessék a szemüket”.
A gazdák közül, aki csak tehette, az idén is eljött. A vásáron végzett körkérdés rámutatott arra, hogy nézelődni jöttek csupán, nagyon kevesen vásárolni. Meglepő azonban, hogy általában elégedettek a látottakkal. Csak ritkán jegyezte meg valaki, hogy bizony a vásár évről évre kisebb – ami tény, hisz egész vásárrészek maradtak üresen, vásárcsarnokok félig megtelve kiállítókkal... Sajnos ez a valóságunk, a világ állandóan változik, így az üzleti világ is. Egykor még kizárólag a közvetlen megegyezés alapján, az üzletekben vagy kiállításokon kötöttek adásvételi szerződéseket, de manapság, mind nagyobb teret hódít az internet... a gépek megrendelhetők több száz, több ezer kilométeres távolságból is. Ezzel a lehetőséggel élnek a mi gazdáink is. A vásár most is igazolt egy örök igazságot: minden drágul, a gépek, a felszerelés, az újratermelési alapanyagok, csak éppen a gazda munkájával lehet manipulálni. Mert láthattuk, hogy a mezőgépek ára a tavalyiakhoz képes növekedett, semmiképpen sem csökkent.
Jól emlékezem még azokra az évekre, amikor az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár országos jelenőséggel bírt, a nagy Jugoszlávia idejében. A várost, Újvidéket alaposan feltakarították, minden villanypóznán zászlók hirdették az eseményt. A vásárteret, a csarnokokat festették, minden évben új, habfehér kővel hintették be azt a területet, amelyen kiállították a traktorokat, gépeket. Felejthetetlen élmény volt ezen a kövön megközelíteni a vadonatúj kiállított termékeket, felejthetetlenek voltak a vásár illatai, minden, még az a nejlonzacskó is, amelyet vásárfiaként hazavihetett az ember. Aztán, ahogy kisebbedett az ország, a vásár is veszített régi fényéből. Eltűntek a zászlók a villanypóznákról, a vásárból mind kevesebb reklámanyaggal tért haza a látogató. Eltűnt a régi fény. Mi az hát, ami maradt? A válasz egyszerű: az emberek emlékezetében még mindig ott van az a régi vásár, amely szimbolizálta a jólétet, a szociális biztonságot, a haladást, a gondtalan jövőt. Ezért jönnek még manapság is el sokan, mert a vásár emlékhely, az a hely, ahol egy szlogen szerint „az üzletemberek előnyt szereznek”, a kétkezi munkájából élő gazda pedig azért, mert visszaemlékezhet: voltak szebb, jobb napok is. Talán visszajönnek egyszer.
Az üzletemberek más megfontolásból jöttek el, mint a gazdák. Az üzletembereknek találkozniuk kell, tapasztalat-, információcserét végezniük, mert a tájékozottság előnyt jelent. Olyan előnyt, amelyet aztán kamatoztatni lehet. Mármint az ügyviteli tranzakcióban. De az üzletembereknek is jó alkalom a vásár arra, hogy kikapcsolódhassanak. Nem utolsósorban pedig az sem mellékes, hogy Újvidék jó szórakozási lehetőségeket nyújt, csak tudniuk kell, hogy a város „éjszakai fényei” könnyen és gyorsan kicsalják a zsebükből a pénzt. De hát a módos embereknek ez nem számít. A termék végső árába úgyis belefoglaltatik minden anyagi kiadás, és végső soron a vevő, fogyasztó fogja megfizetni a reprezentáció (értsd: szórakozás) költségeit is.
Végül, nem kerülheti el az újságíró figyelmét, hogy az idén záró sajtótájékoztatót nem tartottak. Mi lehet ennek az oka? Eddig minden évben a rendezvény utolsó napján a vásár illetékesei beszámoltak a rendezvény eredményeiről, a látogatottságról, a megkötött ügyletek számáról. Most mindez elmaradt. Talán csak nem olyan rosszak az eredmények, hogy a nyilvánosság elől titkolni kell őket? De nem feszegetjük a dolgokat, mert még ráhibázhatnánk. A vásár vezetőségének biztos akadtak nagyobb gondjai is, mintsem az újságírókat ámítani puszta számokkal. És még valami. Az idén először Belgrádban tartották meg azt a sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették a rendezvényt, csak két nappal később Újvidéken. Ez pedig rámutat arra, hogy Újvidéknek másodrangú szerepe van. De jó, hogy a Tito idején megépített csarnokokat nem lehet kerekekre tenni.
