2025. november 16., vasárnap

Vélemény

Minden csepp számít

Emlékszem az egyetem első napjára, amikor a tanszékvezető felhívta a figyelmünket arra, hogy ne csak az alapképzést fejezzük be, hanem a mestert is, hiszen enélkül nem tudunk elhelyezkedni az oktatásban. A 2014-ben bevezetett létszámstopnak köszönhetően a legtöbben tanárszakos mesterdiplomával a zsebünkben sem tudtunk.

Bringát a népnek!

Ködös, párás, hideg időjárás jellemezte az utóbbi hónapokat, a légszennyezettség a legtöbb városban olyan szintet ért el, ami káros az egészségre. Az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés Egyesület ennek okán azt szeretné elérni, hogy az állam a taxisok támogatását követően segítse azokat is, akik kerékpárt szeretnének vásárolni.

Férges alma

A választások kiírása előtti időszak végéhez közeledvén immár minden adott, ami egy izgalmas bibliai történethez szükséges: a sokak által áhítozott paradicsom, a kígyó, az alma, Ádám, no meg Éva. Persze a valós életben a helyzet soha nem annyira egyszerű, mint a könyvek hasábjain, legyen szó akár az Ószövetségről.

Zöldöntúli világ

Greta Thunberg, a klímaváltozás elleni küzdelem ikonikus alakja már a második egymást követő évben mondott beszédet Davosban, ráadásul kedden, a hivatalos nyitónapon, amikor Donald Trump amerikai elnök is szónokolt ugyanazon a Világgazdasági Fórumon (WEF). A héten immár 50.