2024. június 21., péntek

Mindennap nyitva vannak a falusi rendelők

Elismerésben részesítette a zombori egészségházat a Szerbiai Egészségügyi Intézmények Kamarája

A Szerbiai Egészségügyi Intézmények Kamarája elismerő plakettel jutalmazta a zombori Dr. Đorđe Lazić Egészségházat a szerbiai egészségügy fejlesztéséhez való hozzájárulásért.

A rangos szakmai elismerést dr. Úri Emese igazgató vette át, a kamara 65. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. 

– Azokat az intézményeket jutalmazták, amelyek valamilyen módon részt vettek különböző fejlesztési programokban. A rangos szakmai elismerésnek bizonyosan köze van ahhoz, hogy részesei voltunk az Európai Kórházi Szövetség cserediákprogramjának. Ennek keretében vendégül láttunk egy dániai kolléganőt, aki egyebek mellett a szerbiai egészségügyi primális ellátást is tanulmányozta. Minderről egy beszámolót készített, amelynek brüsszeli bemutatásán mi is jelen voltunk. Ezenkívül a zombori egészségház aktívan részt vett a szerbiai egészségügyi fejlesztési programokban. A pilot projektekben többek között azt vizsgálták, hogy miként lehetne hatékonyabban motiválni az egészségügyi dolgozókat. Mi magunk is szerveztünk különböző programokat az egészségházon belül, az általános orvosok számára például ultrahangos vizsgálóképzést tartottunk. Büszkén mondhatom, sikerült a zombori egészségház számára országos hírnevet szerezni. Azon ritka egészségügyi intézmények sorába tartozunk, amelyek le tudták hívni az állami forrásokat a különböző újítások véghezvitelének érdekében – mondta az igazgató.

A fejlesztésekről beszélve kiemelte, hogy felújították az egészségházat, továbbá kétéves folyamat részeként városi forrásokból újítanak fel tizenöt falusi rendelőt.

–  Nem mindig elegendő kapacitású, de jól működő mentőszolgálattal, azon belül megfelelően karbantartott kocsikkal rendelkezünk. Hatalmas eredménynek tartom a tizenöt falusi és hat városi ambulancia meg- és fenntartását. A falusi rendelőink mindennap nyitva vannak. Ez hatalmas dolog az ott élő, főleg idős, egyedülálló emberek számára, hiszen sokat jelent, hogy az orvos helyben van. Mi vagyunk a biztos pont –  hallottuk dr. Úri Emese igazgatótól.

Nyitókép: Dr. Úri Emese a díj átvételekor (Fotó: zombori egészségház)