2024. május 12., vasárnap
NYUGAT-BÁCSKA

Holnap Kisboldogasszony ünnepe a Doroszló-Szentkúton

A Doroszló-Szentkút az idén is zarándokok sokaságát várja Kisboldogasszony ünnepe alkalmából. Holnap 14 és 17 óra között ft. Pásztor Árpád fogadja a zarándokokat; 15 órától bűnbánati liturgia, majd gyónási alkalom lesz, amelyet ft. Kormányos Zoltán vezet. Ft. Zélity Mihály ezüstmisés atya vezetésével 17 órától esti dicséret (vesperás), majd a járművek megáldása következik, 18 órától pedig előesti szentmise következik, amelynek keretében a betegek kenetét is kiszolgáltatják. A szentmisét msgr. Zsellér Attila címeres apát, ezüstmisés atya szolgáltatja. Húsz órától gyertyás körmenet, Örvendetes rózsafüzér imádság következik p. dr. Harmath Károly OFM vezetésével. Ezt követően 20 órától horvát nyelvű szentmisét tart p. Stjepan Vidak OCD, 22 órakor pedig Szentségimádás lesz ft. mr. Balcsák Szilárd vezetésével; 23 órától a kegytemplomban virrasztó zsolozsmát (Matutinum) tart ft. Baráth Gábor, 24 órakor pedig Cönákulum-Világosság rózsafüzér következik p. dr. Sóti János SJ vezetésével.

Holnapután 6 órától Fájdalmas rózsafüzért imádkoznak, ft. mr. Szakály József vezetésével. 7 órától Keresztúti ájtatosságot tart ft. Tomaskovity Szabolcs. 8 órakor következik a reggeli dicséret (laudes) P. Kovács Gellért, OPraem ezüstmisés atya vezetésével, 8 óra 45 perckor pedig Dicsőséges rózsafüzért tart a szentkútnál msgr. Gyuris László magyar, Vič. Ivan Poleto pedig horvát nyelven. A német nyelvű szentmise 9 órakor kezdődik HH. Josef Vogrinc szolgálatával.

Az ünnepi püspöki nagy szentmise 10 órakor következik msgr. dr. Német László belgrádi érsek, metropolita celebrálásával. Az ünnepi szentmise keretében a pápai nuncius az új érseknek átadja a Palliumot, az érsek-metropoliták jelvényét. A szentmise után oltáriszentségi körmenet lesz, 18 órakor pedig esti szentmise, ft. Varga Jenő vezetésével.

A szentkúti búcsú alkalom a Bácskai Hordozható Mária-szobrok Találkozójára. Beköszöntés az ünnepi püspöki szentmise előtt, majd részvétel a szentmisén és az ünnepi körmenetben.