2024. május 8., szerda
NYUGAT-BÁCSKA

Apródtábor Doroszlón

Negyedik alkalommal tart apródtábort a visegrádi Szent György Lovagrend zombori priorátusa, közös szervezésben a Doroszlói Szentkúttal. A tábor célkitűzései között szerepel a kis apródok keresztény szellemiségének, nemzettudatának megerősítése, a történelmi és kulturális értékek megismertetése.

Diósi János prior, főszervező elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan valamivel több mint negyven táborlakójuk van, köztük újoncok és visszatérők is.

– Érkeztek Szabadkáról, Hajdújárásról, Gombosról, Szilágyiról, Bácsföldvárról és természetesen résztvesznek a táborban doroszlói gyerekek is. Ami a foglalkozásokat illeti, a zentai Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjai töltik be a táborban az animátorok szerepét. Volt íjászat, vendégül láttunk egy solymászt, aki elhozta idomított ragadozómadarait is, lovaglás, fogatozás a faluban. A gyerekek lovagi játékokon is részt vehettek, volt történelmi ismertető, népmesemondás és az érdeklődők a helyi néptánc egyik formájának, a csirajozás fortélyait is elsajátíthatták, kertészkedhettek, továbbá a gombosi strandon fürdőzést is szerveztek, és filmvetítést is tartottak. Szombaton lesz a táborbontás, ökumenikus szentmise és közös ebéd keretében – hallottuk a priortól, aki elmondta, a tábor megvalósítását magyarországi, németországi és helyi magánszemélyek is támogatták.

Nyitókép: (Fotó: L. Móger Tímea)