2026. július 24., péntek

Zombor

Kevesebb a bevétel a tervezettnél

Szerdán kerül a zombori városi képviselő-testület elé az idei költségvetés első átütemezésének tervezete, amit már jóváhagyott a városi tanács. A bevételek közel hét százalékkal maradtak el a tervezettől, így a városi költségvetés 182,4 millió dinárral kevesebbre számíthat.

Továbbra is megoldatlan az akkumulátorgyár helyzete

Noha az elmúlt hónap végéig kellett volna a tulajdonosnak bemutatnia az akkumulátorgyár előre elkészített átszervezési tervét, ami előfeltétele a csődeljárás előtti tárgyalásnak a Gazdasági Bíróságon, erre nem került sor, így a tárgyalásra se. Úgy tűnik, mintha nem lenne megoldás a hajdani rekord-exportőr számára, magával rántja a Farmakom MB, ami bekebelezte.

Törekvő elképzelések a zombori Zelenilo közvállalatban

A zombori Zelenilo kommunális közvállalat új igazgatója, Miodrag Pupovac okleveles mezőgazdasági mérnök szerint hamarosan gyümölcsfákat is nevelnek majd faiskolájukban, és a facsemetéket, illetve a díszcserjéket egész esztendőben lehet majd náluk kapni. Emellett a megújuló energiaforrásokra összpontosítanak, vagyis hatékonyabban kihasználják a fasorok metszése során keletkező biomasszát.

Capitol Park épül Zomborban

Megszületett a végső megállapodás a Capitol Park bevásárlóközpont építéséről Zomborban. A beruházás összértéke tízmillió euró, az építkezés egy év múlva kezdődik, a létesítmény átadására 2016-ban kerül sor, jelentette be Siniša Todorović, a zombori városi tanács gazdasági megbízottja és Boris Petrić, a brit Poseidon Group gazdasági társulás szerbiai képviselője.

Ráncba szedik a zombori közvállalatokat

A korábbi összetételű zombori városvezetés három részre darabolta az általa alapított, jól működő Čistoća kommunális közvállalatot, létrehozván mellette a Prostor és a Zelenilo kkv-t. Az önkormányzatban az akkori ellenzék hevesen támadta ezt a döntést, jelezvén, csak a közalkalmazottak számának növelését és a pártkáderek elhelyezését szolgálja, miközben a munka hatékonysága csökken, hiszen megoszlanak a feladatkörök, a munkaeszközök, az illetékesség tekintetében lesznek átfedések és fehér foltok egyaránt.

Horváth-Ódry Márta segédpolgármester

A helyi önkormányzatokról szóló törvény értelmében a polgármester legfeljebb öt segédet nevezhet ki az ugyancsak törvény által megszabott szakterületekre. Saša Todorović, Zombor polgármestere már korábban kinevezte négy segédpolgármesterét, Pribilla Attilát, aki előtte a művelődéssel és oktatásüggyel megbízott segédpolgármester volt, most a helyi önkormányzat kérdéskörében illetékes tisztségbe, Dušan Jovićot, aki korábban polgármestere is volt a városnak, majd Nyugat-Bácska kormánymegbízottja, körzetvezetője, a művelődés és tájékoztatás terü...