2026. július 24., péntek

Zombor

Közép-Duna elnevezéssel új mikrorégió alakul

A magyarországi Baja Város önkormányzata, Bács-Kiskun Megye Közgyűlése, Mohács Város önkormányzata, a szerbiai Apatin község képviselő-testülete után Zombor polgármestere is aláírta a Duna folyóra támaszkodó, Közép-Duna elnevezésű mikrorégió megalakításáról szóló megállapodást, amihez még a horvátországi Eszék és Pélmonostor csatlakozik.

Új vezetőség Bezdán élén

A bezdániak május 25-én új helyi tanácsot választottak. A választásokon négy polgári csoport, a Bezdán Mindenekelőtt, Az én Bezdánomért, a Haladó Bezdánért és a Lokálpatrióták indítottak jelölteket, ez utóbbi mindössze egy személyt.

A termelők takarmánnyal segítenek

A Zombor és Bezdán között fekvő Kozara szállási településen mintegy harminc termelő egy nyerges vontatónyi takarmányt juttatott a közép-szerbiai Bogatićba.

Motorostalálkozó Zomborban

Hazai és külföldi motorkerékpárosokat várnak pénteken a zombori strandra a Lowlanders, North Wings és Keepers motorklubok, valamint a városi turisztikai intézmény. A motorosok két napon át tartózkodnak a városban, miközben nyolc zombori, apatini és szilbereki rockegyüttes szórakoztatja a vendégeket és a közönséget, valamint játékos sportvetélkedőket tartanak.

Elkelt a monostorszegi hajógyár fele

Két funkcionális egységként bocsátották nyilvános árverésre a fennmaradásáért hosszasan küzdő, korábban a Terratrede Rt. tulajdonát képező, csődeljárás alatt álló monostorszegi Brodoremont hajógyárat.