Már-már az az ember érzése, hogy akármerre viszi az útja a városban, minden sarkon gazdátlanul kószáló kutyákba botlik. Néha látom a közösségi oldalakon, hogy elkóborolt, megszökött kutyákat keres a gazdájuk. Ez a legjobbakkal is megesik, elvégre mégsem plüssjátékok ezek, hanem érző lények, saját vágyakkal, naná, hogy a szabadságot keresik. De ők vannak kevesebben, sok gazdi ugyanis szánt szándékkal engedi szabadon a kutyáját, mondván: nem bánt az senkit.
A csapatokba verődő ebek egyértelműen veszélyesek lehetnek, de el kell ismernem, hogy engem a magányosan sétáló kutyáktól sem önt el éppen a nyugalom. Némelyiken van nyakörv, a szőre fényes, fésült, látszik, hogy otthon szeretik, törődnek vele – ők az önsétáltató állatok. Vannak köztük nagyon jópofák, akik csillogó szemekkel túrják a nedves kis orrukat az ember lábához, meg olyanok, akik ügyet sem vetnek a járókelőkre, csak mennek a saját fejük után, de még a legbarátságosabb és legártalmatlanabb kutyusoknak se lenne semmi keresnivalójuk az utcán a gazdájuk nélkül. Az állat mégiscsak állat, és bármi történhet, amitől az ösztönei fölülkerekednek a jólneveltségén. Én legalábbis nem látom be, miért kellene bíznom számomra ismeretlen emberek háziállataiban; olyan emberekében ráadásul, akik nem tartják fontosnak, hogy az eb ne egyedül sétálgasson a városban.
Mint ahogy azzal sem tudok mit kezdeni, amikor egy gyalogosok által is használt városrészen, netán a játszótéren, a gazdi leveszi a pórázt a kis kedvencéről. Elhiszem persze, hogy szerinte nem bánt senkit, na de mi van, ha megijed? Ha kiszalad egy biciklis elé? Ha egy kisgyerek az anyja kezéből kitépve magát máris ott terem, hogy puszta szeretetből megtépázza kicsit? Egyszer a gyerekeimmel mentem a boltba, amikor megjelent egy bicajos a járdán, telefonnal a kezében (ó, igen, már önmagában ez is megérne egy cikket!), a póráz nélküli kutyája meg ott loholt mellette. A gyerekeket minden szó nélkül a járda másik szélére tereltem, de a gazdi bizony utánam szólt, hogy én csak ne féljek az ő kutyájától, majd a telefonba is magyarázni kezdte: žena pravi problem...
Egy másik alkalommal a játszótéren történt, hogy a kutyáját szabadon engedő nő azzal védekezett, hogy nincs kiírva sehova, hogy az állatot csak pórázon szabad vezetni. Igaz, azért megkötötte.
Mindemellett ott vannak azok a kutyasétáltatók, akik megkötik a házi kedvenceiket, és pórázon sétáltatják, ahogy azt kell, majd türelmesen megvárják, amíg az eb elvégzi a dolgát egy fa alatt vagy egy szimpatikus fűcsomó tövében, és teljes lelki nyugalommal ott hagyják a végterméket.
És mit tehet az egyszeri járókelő? Bejelentést tehetünk az önkormányzatnál, de mire Nagykikindáról ideér az állatfelügyelőség, az egyedül kószáló kutya minden bizonnyal már régen hazaért, bevacsorázott, és békésen alszik. Sokszor azt sem tudni, kinek a kutyájáról van szó, ha pedig nem lehet beazonosítani a gazdit, akkor értelemszerűen büntetni sincs kit. Néha bizony fölmerül a kérdés: értenek-e ezek a gazdik másból is, mint a pénzbírságból...?
A felelős kutyatartásba beletartozik az állat szeretete, gondozása és csipelése mellett az is, hogy a közösség érdekében hozott szabályokat betartjuk: az ebet pórázon sétáltatjuk, és dolga végeztével föltakarítunk utána. Akinek ez nem tetszik, az tartson plüsskutyát. Nincs ezzel semmi baj, nem vagyunk egyformák.
Nyitókép: A felelős gazdi póráz nélkül nem viszi a kutyáját közterületre (Gruik Zsuzsa felvétele)
