2026. július 24., péntek

Sípszóra várva

Közös ügy lett a felsőhegyi futball újjáélesztése

Tavaly ősszel röppent fel a hír, miszerint Felsőhegyen újjáéled a labdarúgás. A faluban egykoron erős focicsapat működött, és a Sloboda, vagyis a Szabadság nevet viselő klub szép eredményeket ért el. Egészen a kétezres évek elejéig biztosította a faluban a hazai szurkolói élményt. Azóta több mint huszonöt év telt el, és sem a pálya, sem pedig a hozzá tartozó helyiségek nem azt a feladatot látták el, mint amire eredetileg létrehozták. Az egykori klubhelyiség egy időre közösségi térként szolgált az ott élő fiataloknak, de sikeres meccsek utáni ünneplést régen tartottak benne. A zöld felületet is mindenki úgy emlegette, mint focipályát, de sajnos ott már nem rúgtak bőrt nagyon régóta. 
Szeptember végén azonban jött a hír: egy lelkes, sportrajongókból álló fiatal csapat nem hagyja teljesen feledésbe merülni az egykori felsőhegyi futballéletet. Ötleteik megvalósítására civil szervezetet hoztak létre, elnöküknek pedig Farkas Dániel egykori profi labdarúgót, elismert szakembert szavazták meg.
A munkát hamarosan el is kezdték, a pálya füvét levágták. Az öltözők állapotát is megnézték, de gyorsan kiderült, hogy ez már nagyobb falat lesz, amihez nem elég a fizikai munka. Épp ezért januárban jótékonysági sportbált szerveztek a Felsőhegyi Önkéntes Központ segítségével, akik szintén melléjük álltak, és azóta is különféle programokkal segítik az előrehaladásukat. A bálon befolyt összeget a legszükségesebb munkálatokra fordították.
– Több jótékonysági bált szerveztünk már a faluban, de mindig más réteget mozgattunk meg. Most a sportkedvelők voltak többségben, de minden jegy elkelt. Úgy érezzük, fontos volt az itt élő közösség számára, hogy a sportélet újra olyan legyen, mint amilyen egykoron volt Felsőhegyen – mondta Ősz Szabó Norbert, a Felsőhegyi Önkéntes Központ elnöke. Hozzátette, hogy az összegyűlt pénzből a sportszervezet tagjai rendbe tették a pályát, a mellette lévő épületen kicserélték a nyílászárókat, a gyermekedzésekre a kis kapukat megrendelték. Már csak a benti rész tatarozása maradt hátra, amelybe beletartozik a tisztasági meszelés, a mellékhelyiségek felújítása.
– Ehhez ismét segítségre lesz szükségük, ezért a Felsőhegyi Önkéntes Központ most sportdiszkót szervez, amelyet július 25-én tartunk a művelődési ház nagytermében. Nagy hálásak vagyunk, hogy nemcsak a helyiek, de mások is felismerték ennek az ügynek a fontosságát, hiszen a DJ ingyen elvállalta a zenei szolgáltatást. Látjuk, mennyire fontos az itt élőknek ez az ügy, a munkálatok során a sportszervezet tagjai, amit csak lehet, maguk végeznek el, a helyiek pedig, amiben tudnak, segítenek. Reméljük, erre a bulira is sokan eljönnek, hogy ismét előrelendíthessük a futballpálya körüli munkálatokat és az edzések mihamarabbi elkezdését – mondta Ősz Szabó Norbert.
A diszkót követően sportnapot is szeretnének tartani, amelyet a helyi sakk-klubbal közösen szerveznének meg. Erre augusztus végén, legkésőbb szeptember elején kerülne sor, amikor már egy kis ízelítőt is kaphatnának a résztvevők a labdarúgóklub tevékenységéből.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A pálya melletti épület hamarosan visszakapja régi kinézetét (Kállai Göblös Nikoletta felvétele)