Idén immár hatodik éve szervezik meg a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Közgáz Caffé című rendezvénysorozatát, amelynek legutóbbi alkalmára pénteken került sor. A rendezvénysorozat célja, hogy volt diákjaik segítségével mutassák be a diákok számára azt a sokféle szakmai utat, amit a közgazdasági középiskola befejezése után bejárhatnak.
Az iskola vendége ez alkalommal Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár volt, aki ebben az intézményben végezte középiskolai tanulmányait. Ótott Róbertet az iskola igazgatója, Zsíros Jankelić Anikó mutatta be a jelenlévő diákoknak, majd Tandari Emese, az iskola karriervezetői és tanácsadói szakcsoportjának vezetője kérdezte a középiskolás éveiről, a jogi egyetem nehézségeiről és szépségeiről, valamint a titkárság működéséről, feladatairól és mindennapjairól.
Gruik Zsuzsa felvétele
A beszélgetésből kiderült, hogy Ótott Róbertet kellemes emlékek kötik a zentai középiskolás éveihez. Ahogy fogalmazott, az intézményben eltöltött négy évre élete egyik legszebb időszakaként tekint vissza. Ugyanakkor nem titkolta azokat a nehézségeket sem, amikkel a középiskola befejezése után kellett szembenéznie, hiszen kisvárosi környezetből Újvidékre került, és a szerb nyelven való érvényesülés is kihívást jelentett számára. Hangsúlyozta, hogy bár ekkoriban sok nehézséggel kellett szembenéznie, ezeket egymás után leküzdötte, és ugyanerre biztatta a hallgatóságot is.
– Ha van cél, ha tudod, hogy mit miért csinálsz, akkor nem számít, hogy egy, kettő vagy nyolc év alatt érsz el oda. Nem kell másokkal foglalkozni, hanem kitartónak kell lenni – fogalmazott Ótott Róbert.
Hozzátette, hogy bár a környék településein sok fiatalt elbátortalanít a szerb nyelvtudás hiánya, de az államnyelv elsajátítható, és ez az alapja annak, hogy az ember itthon találja meg a boldogulást.
Nyitókép: Ótott Róbert egykori iskolájában osztotta meg tapasztalatait a jelenlegi diákokkal (Fotó: Gruik Zsuzsa felvétele)



