A Zentai Önkéntes Tűzoltótestület hiánypótló tevékenységet végez Zenta község területén. A nagy múltú egyesület 152. éve áll a község szolgálatában, tagjai pedig nap mint nap saját szabadidejüket feláldozva segítik a település lakóit. Az elmúlt néhány évben jelentős fejlődésen ment át a testület. Egy viszonylag új tűzoltó teherautóval, csapatszállítóval és sok minőségi felszereléssel bővítették az eszköztárukat, valamint az operatív egységük tagjai szakmai továbbképzéseken vettek részt.
Vasas Balázs, a testület elnöke lapunknak az elmúlt időszakot értékelve elmondta, hogy az elmúlt év volt talán az egyik legsikeresebb éve az önkénteseknek. Hozzátette, hogy kiváló kapcsolatot építettek ki a Firefighters Without Borders (Tűzoltók Határok Nélkül) elnevezésű holland szervezettel, amely számos pozitív történést hozott a zentai önkéntesek életébe.
– A holland szervezettel két évvel ezelőtt vettük fel a kapcsolatot. Eljöttek hozzánk Zentára, megismerkedtünk, megnézték a laktanyát, és megmutattuk nekik azt a területet, ahol dolgozunk. Miután meggyőződtek arról, hogy mi itt tényleg valódi munkát végzünk, felajánlották, hogy egy használt csapatszállító járművet ajándékoznának nekünk, amelyet teljesen fel is töltenének tűzoltó-felszereléssel. Nekünk nagyon kellett a jármű, hogy ne a saját személyi autóinkkal menjünk bevetésre, illetve versenyekre. Az ígéreteiknek megfelelően tavaly májusban egy csapatszállító autóval érkeztek meg Zentára, adományokkal telepakolva. Kaptunk sisakokat, csizmákat, bakancsokat, légzőkészülékeket és számos személyi felszerelést. Az új gépjárművet kisebb-nagyobb nehézségek után sikerült regisztrálnunk, és azóta is használjuk. Most már nem a saját járműveinkkel megyünk bevetésre – ismertette Vasas Balázs, és így folytatta:
– A holland szervezet másik ígérete az volt, hogy meghívnak bennünket Hollandiába egy nemzetközi kiképzésre. Természetesen erre is sor került, és az operatív csapatunkból három fő vett részt a kiképzésen, ahol az önkéntes és a hivatásos egységekkel közösen vettünk részt az egyhetes gyakorlaton. Óriási élményekkel tértünk haza, és igazán komoly kiképzésben volt részünk. Különféle szituációs gyakorlatokon vettünk részt, például azt is megmutatták, hogy egy füsttel elárasztott emeleten hogyan kell használni a hőkamerát. Európából egyedül mi mentünk, de voltak még résztvevők Paraguayból, a Zöld-foki-szigetekről, Dél-Amerikából és Indonéziából. Hozzánk hasonlóan a meghívott tűzoltóegységeket az egyesület tagjai az évek alatt már meglátogatták, és mindenkit támogatnak is valamilyen formában. Fontos megjegyezni, hogy saját autóval utaztunk ki, és húztunk magunkkal egy üres utánfutót, hiszen a szervezők azt mondták, hogy újabb adag felszerelés vár ránk Hollandiában. Előre jeleztük az egyesületnek, hogy ilyen sok felszerelésre nincs szükségünk, de azt mondták, mindenképp vigyük az utánfutót. Ennek tükrében végül abban állapodtunk meg, hogy amit bírunk, elhozunk, és a számunkra feleslegeset szétosztjuk a környékbeli egyesületek között – mondta Vasas Balázs, és hozzátette, hogy a felszerelést nehezen tudták behozni az országba.
– Nagy nehezen sikerült leküzdenünk minden elénk gördülő akadályt, és behoztuk a felszerelést. Természetesen ezek mind használt cuccok, de nagyon jó állapotúak, és hatalmas az értékük. Az adománynak köszönhetően az operatív egységünk minden tagja lecserélte a húszéves ruháját, és most már egységes a felszerelésünk. A fennmaradó eszközöket pedig elkezdtük szétosztani. Jutott belőle Tiszaszentmiklósra és Tótfaluba is, és még néhány környékbeli egyesületnek biztosan jutni fog. Ezek a kisebb települések még nehezebb helyzetben vannak, mint mi, és sokkal nehezebben jutnak hozzá a felszerelésekhez. Némely egyesület tagjai még soha nem viseltek légzőkészüléket, de most már van nekik, és sosem tudni, mikor lesz rá szükségük. A holland barátaink májusban ismét meglátogatnak bennünket, és természetesen ismét adományokkal érkeznek, amiből majd adunk tovább a többi tűzoltó-egyesületnek. Addig is igyekezni fogunk felmérni a környékbeli testületek igényeit. Kesztyűk és bakancsok mindig kellenek, ezért ezt biztosan jelezzük majd a holland kollégáknak – fogalmazott a testület elnöke.
Arról is beszélt, hogy a Zentai Önkéntes Tűzoltótestületnek jelenleg 70 tagja van, és ebből 45 ember az, aki a különféle rendezvényeken besegít.
– Nagyjából 25 fő tartozik az igazán aktív tagok közé. Ők azok, akik tényleg mindig elérhetőek egy balesetnél vagy katasztrófahelyzetnél. Ezen belül van egy 15 fős úgymond legszűkebb réteg, ők majdnem mindennap a laktanyában vannak. Ami a munkánkat illeti, folyamatosan segítjük a hivatásos egységet. Két emberünk mindig ott van a laktanyában, hogy besegítsenek, amikor kell. Mindemellett a település rendezvényein is részt veszünk, biztosítjuk a helyszínt, valamint nyáron a városháza tornyából a tűzőrség feladatát is mi látjuk el. Többször megtörtént már, hogy onnan vettük észre a határban a tüzet, és mire a laktanyába beérkezett a riasztás, az egységek már úton voltak. Fontosnak tartom elmondani azt is, hogy aratás előtt mi készítjük fel a gépeket tűzvédelmi szempontból. A Zentai Baba-mama Klub rendezvényein a fizikai erőt adjuk, és segítünk pakolni, szóval igyekszünk mindenből kivenni a részünket. Idén szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a gyerekekkel való foglalkozásra, és azon dolgozunk, hogy újra legyen gyerekcsapatunk, amelynek tagjait elküldhetjük egy-egy versenyre – mondta a testület elnöke, és hozzátette:
– Ha már a versenyzésnél tartunk, ki szeretném emelni, hogy a tűzoltó lányok tavaly megnyerték az országos tűzoltóversenyt, és ezzel kvalifikálták magukat az idei olimpiára, amelyet Ausztriában rendeznek meg. Az olimpiára 12 fő utazik ki, és az önkormányzat a támogatásáról biztosított bennünket. Tavaly a férficsapat is több versenyen részt vett, és egészen jól szerepeltünk. Az idei terveink közé tartozik, hogy szétosszuk az adományokat, hogy külön figyelmet fordítsunk a gyerekekre, ezenkívül táborokba is megyünk és továbbra is biztosítjuk a községbeli rendezvényeket. A saját sorainkba is várjuk az új tagokat, hiszen mindig kell az utánpótlás. Az önkéntes tűzoltótestületek most már a belügyminisztérium alá tartoznak, ami azzal jár, hogy az általuk indított képzéseket teljesítenünk kell. Mivel egy laktanyában vagyunk a hivatásosokkal, egy helyről indulunk a bevetésre, de mi általában jóval többen vagyunk, mint ők. Mindenben segítjük a munkájukat, és összedolgozunk a siker érdekében – mondta Vasas Balázs.
Nyitókép: A zentai tűzoltók a csapatszállítót azóta már használatba helyezték - Gergely József felvétele (archív)


