2026. február 24., kedd

Dolgunk van egymással

Szakmai tanácskozást tartottak a Híd Kulturális Alapítvány székházában

Szombaton szakmai tanácskozást tartottak a zentai székhelyű Híd Kulturális Alapítvány új székházában. A beszélgetésen részt vettek a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint az Újvidéki Művészeti Akadémia tanárai, ugyanakkor jelen voltak a vajdasági színházak igazgatói, művészeti vezetői és színészei is. 
Az egybegyűlteket Wischer Johann, az alapítvány elnöke köszöntötte, majd Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere szólt az egybegyűltekhez.
A megnyitót követően Wischer Johann rámutatott, hogy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint az Újvidéki Művészeti Akadémia több mint harminc éve együttműködik, és véleménye szerint ezt a kapcsolatot tovább lehet és kell erősíteni. Elmondta, hogy a beszélgetések során igyekeztek választ adni olyan kérdésekre, amelyek a színházzal foglalkoznak. Szót ejtettek egyebek mellett arról, hogyan tudják a fiatalokat egy őket megillető kulturális közegbe integrálni, hogyan tudnak nemzetközi színvonalú tanárokat invitálni az Újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatói számára, vagy éppen a vajdasági tanárok hogyan állják meg a helyüket Budapesten vagy bárhol máshol.
A beszélgetésen részt vett Táborosi Margaréta is, aki az Újvidéki Művészeti Akadémia dráma szakán a szerb és a magyar színészosztályokat irányítja. Elmondta, hogy az intézménynek nagyon fontos a kapcsolatépítés, majd hozzátette, a budapesti részképzésnek egyik fontos eleme a zenész-színész mesterség, ugyanis erre az újvidéki képzésben nincs lehetőségük. 
A kapcsolatépítés szerepét hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház vezérigazgatója is, aki azt is elmondta, hogy a Nemzeti Színházhoz hasonlóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem is egész nemzetben gondolkodik. 
A párbeszédek fontosságát emelte ki Pataki András is, a Nemzeti Kulturális Alap Eladó-művészetek Kollégiumának vezetője, aki egyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakának osztályvezető tanára. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele