Szombaton és vasárnap tartják meg a zentai Royal Hotel báltermében a IV. Esküvőkiállítást, amelyen 33 esküvői szolgáltató vesz részt. A jegyespárokat mindkét nap 10 és 17 óra között várják, és a résztvevők között értékes nyereményt is kisorsolnak.
A szolgáltatók nagy része Vajdaságból érkezik, ugyanakkor lesz kiállító Szegedről is. A párok részéről mindig nagy az érdeklődés, és a szervezők remélik, hogy ez ezúttal is így lesz. Mivel nagyon széles lesz a kiállítók palettája, a párok akár ezen a hétvégén lefoglalhatják az összes szolgáltatót a lagzijukra. A kiállítók között lesz, aki esküvői helyszínt kínál, mások menyasszonyi, illetve vőlegényruhát, egyesek sós és édes süteményt, ugyanakkor jön lemezlovas, dekorációs, vőfély, koktélos és sok egyéb szolgáltató is. A belépés mindenki számára ingyenes, és a jegyespároknak nem kell előre bejelentkezniük. Az érdeklődőket szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között várjuk a hotelbe. Ki kell emelni, hogy minden szolgáltató kedvezményes ajánlattal várja a fiatalokat, illetve a jegyesek között kisorsolnak egy kétszemélyes utazást a velencei karneválra. A helyszínen a párokat érkezéskor regisztrálják, kapnak egy sorszámot, és közülük vasárnap kihúzzák a szerencsés nyertest. Szombaton este a hotelben retró bulit tartanak, amelyre mindenkit sok szeretettel várnak. Erre háromezer dinár a belépő, amely tartalmazza a vacsorát és a korlátlan italfogyasztást.


