Van Zentán egy egyesület, amelynek igen fontos cél lebeg a szeme előtt: az, hogy a gyermekeknek minőségi kikapcsolódást biztosítson, ezáltal kimozdítva őket a hétköznapok és a szünetek szürke ritmusából. A Gyermekbarátok Egyesülete 1978-ban alakult, 2010-ben jegyezték be a Cégnyilvántartási Ügynökségben. Azóta töretlenül a gyermekek fejlődésének elősegítésén dolgoznak, és megannyi programot szerveznek ennek jegyében.
Az elmúlt évük sem telt tétlenül. Barna Tereza, az egyesület elnöke elmondta, hogy nagyon jó évet zártak, hiszen 2025-ben is sikerült minden előre eltervezett programjukat megtartani.
– A legfrissebb élményünk a közös karácsonyvárás, amely nagyon népszerű volt, kézműves-foglalkozással vártuk a gyermekeket, és a Mikulás is ellátogatott hozzájuk. Az ünnepeknél maradva a húsvétra való készülődés szintén jól sikerült, ahogyan az anyák napi rendezvényünk is. Emellett megtartottuk a már jól ismert és szeretett napközis táborunkat is a lovastanyán, ahol hagyományos, régi mesterségekkel ismerkedhettek a gyermekek. A zentai eseményeink mellett számos meghívást is teljesítettünk – mondta, majd hozzátette, hogy ezek a programok nem jöhettek volna létre az egyesület önkéntesei nélkül. Tizennégy állandó taggal büszkélkedhetnek, de alkalomadtán akár huszonnégyen is szorgoskodnak egy-egy programon.
A munka 2026-ban sem áll meg, és bár a nagyon hideg időjárás miatt a szokásos januári templombejárós programjuk elmaradt, már teljes erőbedobással készülnek a következőkre.
– Január 17-én megtartjuk a rajz- és meseíró pályázatunkat, amely 10 órakor kezdődik a Tiszapart–Alvég helyi közösségben. A pályázat témája December örömei, a munkákat pedig a helyszínen kell elkészíteniük a résztvevőknek. Előzetes bejelentkezés nélkül várjuk a gyermekeket, már egészen 5 éves kortól. A farsangi mulatság sem marad el, amelyet február 14-én tartunk meg, egy másik alkalommal pedig mese- és mozidélelőttre várjuk az érdeklődőket. Márciusban a nőnapra és a húsvétra készülünk majd, május elején pedig ismét az édesanyáknak kedveskedünk. Terveink szerint ismét bekapcsolódunk a Múzeumok Éjszakája programsorozatba, a Tiszavirág Fesztiválon és a városnapon is jelen leszünk. A nyári táborunkat augusztus végén tartjuk majd, az elsősök fogadását pedig októberben. Az év legvégén ismét közösen készülünk a karácsonyi ünnepkörre, Mikulás-várással, karácsonyi kézműves-foglalkozással és vásárral – emelte ki az egyesület elnöke.
Zárógondolatként elmondta, úgy véli, hogy az általuk szervezett programokon a gyermekek kincset kapnak. Hozzátette, a szülőnek nem kell amiatt aggódnia, hol van a gyereke, biztonságban tudhatja-e ott, hiszen egy-egy gyermekbarátos rendezvény nemcsak a szórakozásról szól, hanem a tanításról is, ugyanis egymás elfogadása és tolerálása kiemelt helyet kap a foglalkozásokon.
Nyitókép: Archívum / Gyermekbarátok Egyesülete (Facebook)


