A kevi Móra István Művelődési Egyesület Zöldülj, falum címmel faültetési akciót tartott szerda délelőtt a Tömörkény István Általános Iskola kevi kihelyezett tagozatának udvarában. A faültetést évek óta megszervezik a faluban, és minden évben annyi fa kerül a földbe, ahány elsős tanulója van az iskolának.
Perpauer Attila, a helyi Móra István Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy idén három elsős tanulója van az iskolának, ezért három facsemetét ültettek el.
– Voltak olyan évek, amikor nyolc vagy tíz fát is ültettünk, de idén csak hármat. Ez az akció nagyon fontos a falubeli gyerekek számára, hiszen ez egy tanórán kívüli tevékenység és ezáltal a gyerekeket közelebb hozzuk a környezetvédelmet. A fákat a gyerekekkel, a szülőkkel és a pedagógusokkal közösen ültettük el, mindenki kivette a részét a munkából. A faültetést jövőre is szeretnénk megszervezni az elsősök tiszteletére – mondta Perpauer Attila.
A helyszínre kilátogatott Máriás Ildikó, az iskola igazgatója is.
Nyitókép: A szorgos csapat (Fotó: Móra István Művelődési Egyesület)


