Szerda délelőtt nagy érdeklődés kísérte a zentai önkormányzat lakossági fogadónapját a városháza Andruskó termében, ahol a résztvevők a Tisza menti község területén található családi házak és lakások energiahatékonyságának növelését célzó, a közeljövőben kiírásra kerülő 2025-ös pályázatról kaptak részletes tájékoztatást. A pályázatra az önkormányzat által kért dokumentumokat november 24-től december 3-ig szerezhetik be az érintettek, december 4-től pedig az önkormányzat ügyfélfogadó irodájában adhatják le a kérelmeiket.
Sztantity Szebasztián, a községi tanács gazdasággal, pénzügyekkel, infrastruktúrával és turizmussal megbízott tagja lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a zentai önkormányzat az idén is szerződést kötött a Bányászati és Energetikai Minisztériummal a program megvalósításáról. A támogatás teljes összege 5 millió dinár, amelynek felét az önkormányzat, másik felét pedig a minisztérium állja. A tanácstag hozzátette, hogy a tavalyi kiíráshoz képest néhány változtatás várható. Elsőbbséget élveznek azok, akik a múlt évben már pályáztak, de forráshiány miatt akkor nem kaptak támogatást. Emellett az idén már nem lesz lehetőség a kérelmek postai úton való benyújtására, minden jelentkezőnek személyesen kell leadnia a kérelmét az önkormányzat épületében.
Az előző évekhez hasonlóan idén is támogatható lesz a családi házak és lakások hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a kazánok korszerűsítése, valamint a hőszivattyúk és a napelemes rendszerek beszerelése. Újdonságként a szociálisan rászoruló kérelmezők külön támogatási vonalon pályázhatnak, amelyet 90 százalékban az illetékes köztársasági minisztérium finanszíroz. További könnyítést jelent, hogy a kötelező villamosenergia-fogyasztási küszöb 100 kilowattról 80 kilowattra csökkent.
Nyitókép: Az idén is sokan érdeklődnek az energiahatékonysági kiírás iránt (Horváth Zsolt felvétele)


