Temetéskor általában nem szoktak alkudozni az elhunyt rokonai. A felsőhegyi temetőben a sírgödrök kiásásával vergődő Kis Kakasnak, azaz Kis Lukács János bácsinak (1904–1989) megvolt a tarifája, amelynek a kialakításába külső erők nemigen szólhattak bele. Mégis akadt olyan „kuncsaft”, aki próba szerencse alapon megkérdezte a sírásót, hogy nem lehetne-e esetleg olcsóbb az általa végzett szolgáltatás. A szokásos fekete humorát elővéve adta meg a választ:
– Gyertek tömegesebben, akkor kedvezőbben számolom meg!
Nem jön utánad!
Még a hatvanas években egyik ősszel, amikor már hidegre, téliesre fordult az idő, a felsőhegyi sírásó, Kis Kakas ujjai annyira „lefagytak”, elgémberedtek, hogy képtelen volt egyedül kiásni a sírgödröt az elhunyt számára. Gere Kovács László sietett a segítségére, akivel jó viszonyban voltak. A sírásó időnként segített Laci bácsinak dohányt vágni, amiből neki is jutott (erős dohányos lévén). Ezt a segítséget alkalma volt visszaadni, amikor a Kis Kakas ujjai felmondták a szolgálatot. Kis Kakas megmutatta a temetőben, hogy hol lesz az elhunyt végső nyugvóhelye. Laci bácsi nekiállt ásni a sírgödröt. A családi sírhelyeken egymásra temetkeztek. Ásás közben a korhadt régi koporsó maradványa váratlanul beszakadt Laci bácsi lába alatt, aki ijedtében ásóstul, lapátostul kiugrott a sírgödörből.
– Ne félj, nem gyün az má’ utánad! – mondta Kis Kakas a tapasztal sírásó nyugalmával.
