2024. május 9., csütörtök

Jelentős beruházások Keviben

Felújítják a Tornyosról Buránysorra vezető út nagy részét – Új ivóvízkutat fúrnak

Május végéig felújítják a Kevit Tornyossal összekötő út legrosszabb részét – számolt be róla Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere a tegnap délelőtt Keviben tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen jelen volt még Sztantity Szebasztián, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja, Cipó Igor polgármesteri tanácsadó és Perpauer Attila, a VMSZ kevi helyi szervezetének elnöke. 

Czegledi Rudolf polgármester elmondta, hogy a Kevi és Tornyos közötti út nagyon rossz állapotban van, korábban is javították már, de szemmel látható, hogy ide egy nagyobb beruházás kell.
– Az önkormányzat önerőből nem tudna finanszírozni egy ilyen hatalmas felújítási munkálatot, ezért a tartományi kormányhoz fordultunk, hogy a közlekedésbiztonsági alapból segítsenek ki bennünket. Megközelítőleg másfél kilométeres szakaszt újítunk fel 90 millió dinárból. A munkálatok tavasszal kezdődnek, és ha befejeződnek, sokkal könnyebb lesz ezen a szakaszon közlekedni. Egy másik fontos fejlesztés is végbemegy Keviben, egy új ivóvízkutat fúratunk. Az elmúlt két évben sok gond volt az ivóvízellátással. Decemberben a köztársasági mezőgazdasági minisztériumtól 9 millió 300 ezer dinár támogatást kaptunk egy új kút fúrására és felszerelésére. A közbeszerzés már lezajlott, és reméljük, hogy hamarosan a munkálatok is elkezdődnek. Május végére mindkét beruházás megvalósul, és egy korszerű úttal gazdagodik a környék, valamint egy új kúttal a falu – fogalmazott a polgármester.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Sztantity Szebasztián elmondta, hogy tavaly augusztus 20-án a faluban az ünnepségen arról beszélgettek, milyen fontos lenne a közösségnek új erőt és energiát adni.
– A kevi lakosság december 17-én megelőlegezte nekünk a bizalmat azzal, hogy itt is, mint Zenta község összes falvában, a VMSZ nyerte meg a választást. Ezt az augusztus 20-i ígéretet szeretnénk betartani, és elmondhatjuk, hogy a támogatás már mindkét projekt esetében biztosított. Reméljük, hogy ezek a beruházások a tavasz folyamán megvalósulnak, hiszen így tudunk közösen erősek lenni, egymásnak erőt adni, és egymásba kapaszkodva előrehaladni – fogalmazott Sztantity Szebasztián.
Perpauer Attila kiemelte, hogy az útfelújítás nemcsak a falu lakosai számára, hanem a környékbelieknek is fontos.
– Ez egy átjáróút is, összeköti a nagyobb településeket a kisebbekkel. Az ivóvízellátással többször is volt már problémánk, és ezeket az önkormányzat mindig igyekezett megoldani. Most végre tartós megoldásra kerül sor, ami hosszú távra biztosítja a falu vízellátását. Mindig fordulhatunk az önkormányzathoz, és eddig mindig megoldottuk a problémáinkat. Fontos számukra Kevi, még ha kis falu is, és mindenben a partnereink – mondta Perpauer Attila.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele