2024. május 9., csütörtök

Környezetvédelmi plakátkiállítást és pásztorjátékot rendeztek a zentai Petőfi-iskolában

 

A zentai Thurzó Lajos- és a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak egy csoportját maga köré tömörítő Zöldülj Zenta! csapata idén is részt vesz a SzékelyKapuk – ZöldKapuk nemzetközi program pályázatán. A lendületes kis csapat az idén is kutatómunkát végzett, plakátokat készített, előadást szervezett, amelyekkel a környezettudatos életmódnak, az élővilág védelmének a fontosságára hívják föl a figyelmet.

A zentai Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében tegnap megrendezett kiállításon a gyermekek ezúttal is az általuk készített plakátokkal hívták fel kortársaik figyelmét a környezettudatos életvitelre és környezetünk megóvásának a fontosságára.

Fotó: Horváth Zsolt

Fotó: Horváth Zsolt

A gyerekeket felkészítő Sambert Belec Anikó rajztanárnő napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az idén is a fáknak a környezetünkben játszott lényeges szerepére igyekeznek felhívni a fiatalok és az idősek figyelmét. A plakátokat a közeljövőben a Zentai Városi Múzeumban, a tekepályán és alkotóházban is tervezik bemutatni – jegyezte meg a rajztanárnő.

A fiatal környezetvédők bemutatóját a Zentai Betlehemezők pásztorjátéka követte. Horváth László hitoktató elmondta, hogy a fennállásuk óta, évről-évre sikereket halmozó társaság minden esztendőben igyekszik új dolgokat is belopni a produkciójába és arra törekszik, hogy hazai és nemzetközi szereplésekkel öregbítse a város hírnevét.

Nyitókép: Horváth Zsolt