2024. május 9., csütörtök

A matematika mesterei

Lezajlott a XXI. Fekete Mihály Emlékverseny döntője Zentán

Mintegy 120 diák versenyzett szombaton a XXI. Fekete Mihály Emlékversenyen döntőjén, amelynek a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium adott otthont. A versenyzők Vajdaság minden szegletéből érkeztek, hogy összemérjék matematikai tudásukat.
Ágó Krisztina, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium matematikatanára, a verseny zsűriének elnöke elmondta, hogy ez egy több komponensű verseny, hiszen a döntőt két levelezős kör előzi meg.

Az itt legjobban teljesítő diákok lehetőséget kapnak, hogy részt vegyenek a döntőn. A diákok több korcsoportban versenyeztek, az ötödik osztálytól egészen a középiskola negyedik osztályáig. A tanárnő elmagyarázta, hogy ez az emlékverseny szolgál a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny válogatójának is, ahova az itt legjobban teljesítő 25 középiskolai versenyző jutott ki. Hozzátette, hogy néhány éve megrendezik a Kis Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt, ahova a zentai versenyen legjobban teljesítő felsős diákok juthatnak ki, amennyiben megrendezik ezt a megmérettetést Kecskeméten.

Ágó Krisztina tanárnő örömmel számolt be arról is, hogy kiadvány formájában megjelent a Fekete Mihály Emlékverseny első tíz évének feladatgyűjteménye, a megoldásokkal együtt, a verseny második évtizedének feladatai és megoldásai pedig online formában érhetőek el a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium honlapján a Kiadványok menüpont alatt. Így minden érdeklődőnek könnyebben mehet a felkészülés.

A XXI. Fekete Mihály Emlékversenyen az ötödik osztályosok korcsoportjában a következő eredmények születtek: első helyezett Rada Dominika (Hunyadi János Á.I., Csantavér), második helyezett Tadity Viktor (Kókai Imre Á.I., Temerin) és harmadik helyezettek Fábrik Márk (Id. Kovács Gyula Á.I., Bácskossuthfalva), Farkas Zoltán (Đuro Salaj Á.I., Szabadka / Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola, Szabadka), Pletikoszity Janka (Testvériség-egység Á.I., Bajsa / Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola).

A hatodikosok korcsoportjában a következő eredmények születtek: első helyezett Erdélyi Zamúr (Petőfi Sándor Á.I., Királyhalom), második helyezettek Baka Edina (Kárász Karolina Á.I., Horgos) és Bika Tünde Csenge (Id. Kovács Gyula Á.I., Bácskossuthfalva), harmadik helyezett Mészáros Zsóka (Jovan Jovanović Zmaj Á.I., Magyarkanizsa).

A hetedikes eredményei: első helyezett Bakota Áron (Október 10. Á.I., Szabadka), második helyezettek Juhász Krisztián (Petőfi Sándor Á.I., Zenta) és Balázs Piri Kevin (Kárász Karolina Á.I.,    Horgos), a harmadik helyezettek Csernák Péter (Stevan Sremac Á.I., Zenta) és Józó Viktória (Cseh Károly Á.I., Ada).

A nyolcadikosok eredményei a következőképpen alakultak: első helyezett Földi Krizsán Kitty (Ady Endre Kísérleti Á.I., Kishegyes), a második helyezett Zsivanac Léna (Cofman Judit Matematikai Teheteségfejlesztő Iskola, Szabadka), a harmadik helyezettek Nagy Martina (Sonja Marinkovic Á.I., Szentmihály) és Csanádi Fedor (J. J. Zmaj Á.I., Magyarkanizsa).

A verseny középiskolás korcsoportjaiban a következő eredményei születtek: az elsősöknél első helyen Živanac Beren (Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola, Szabadka), második helyen Kadvány Júlia (Bolyai TGK, Zenta), harmadik helyen Engi Anabela (Bolyai TGK, Zenta) végzett.

A másodikosok első helyezettje Csíszár Ákos (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka), második helyezettjei Csanádi Petra (Bolyai TGK, Zenta) és Kis Botond (Bolyai TGK, Zenta), harmadik helyezettje pedig Verebélyi Viktor (Bolyai TGK, Zenta) lett.

A harmadikosoknál az elsők Huszta Kristóf (Bolyai TGK, Zenta) és Kratok Bence (Bolyai TGK, Zenta) lettek, a második Dobó Ármin (Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka), a harmadik pedig Nagy Endre (Bolyai TGK, Zenta).

A negyedikesek eredményei a következőképpen alakultak: első helyezettek Kiss Csenge (Bolyai TGK, Zenta) és Szabó Dorina (Bolyai TGK, Zenta), második helyezett Erdélyi Nimród (Bolyai TGK, Zenta), harmadik helyezett pedig Tóth Katarina (Bolyai TGK, Zenta).
A zsűri minden kategóriában, az általános- és középiskolásoknál egyaránt, több dicséretet is kiosztott.

 

Nyitókép: Az ötödikes korcsoport legjobbjai (Fotó: Kállai Göblös Nikoletta felvétele)