2024. május 31., péntek

Szívgyógyászat – jelen és jövő

Kardiológiai tanácskozást tartottak Oromhegyesen

A Magyar Egészségügyi Társaság (MET) évi rendszerességgel szervez tudományos konferenciákat tapasztalatcsere, új ismeretek szerzése és átadása, egymás munkájának jobb megismerése céljából, és mintegy 20 éve tart a Magyar Kardiológiai Társaság (MKT) Kárpát-medencei, határokon átívelő szakmai együttműködése. Szombaton az oromhegyesi faluházban első ízben sikerült mindkét szervezetet egy fedél alá hozni, s ennek köszönhetően a szakma élvonalába tartozó szakemberek gyűltek össze.

– Mivel tavaly az elhízás és a mozgásszegény életmód káros egészségügyi hatása volt a téma, az idén – ennek folytatásaként – az akut koronáris szindróma, illetve a szívbetegségek témájára készültek beszámolók. Sok olyan kérdés van – mind a megelőzés, mind pedig a gyógyászat terén –, amelyek szűkebb pátriánkban még nem honosodtak meg, az orvosok nem alkalmaznak, nem sajátítottak el, mert nem eléggé tájékozódtak. A tanácskozással egyrészt ezen szeretnénk változtatni. Másrészt figyelemfelkeltés céljából szerveztük, hogy rámutassunk arra, mi mindenre lenne szüksége a hazai egészségügynek. Nálunk Kamenicán tudnak szakavatottan beavatkozni a sürgősségi szívellátásba, főleg a koronária betegségek, a sztentek, a defibrillátorok beültetése terén – hangsúlyozta egyebek között dr. Körmöczi László, a magyarkanizsai egészségház igazgatója a tanácskozás céljairól.

A külföldi előadók többek között beszámoltak a CT, az MR, az echokardiográfia alkalmazásáról a szívgyógyászatban, a szívritmuszavarok katéterablációs kezelésében elért eredményeikről, az antitrombotikus kezelésről, az új lehetőségekről a szívsebészetben. A jelenlévők továbbá megismerkedhettek azzal is, hogyan történik az infarktusellátás Székelyföldön és a csaknem 3 millió lakost számláló közép-magyarországi régióban, illetve az ún. Budapest-modellnek a lényegével. A gyógyszerészek szekciójában – első ízben szerveztek önálló előadássorozatot – az öngyógyításról és a természetes anyagok használatáról, a gyógyszermellékhatásokról is hallhattak a jelenlevők tartalmas beszámolót.