Napjainkban több értékelés is elhangzott december 1., az AIDS elleni küzdelem világnapja kapcsán. A nyilatkozók egyértelműen a fölvilágosítás hiányosságaiban jelölik meg ennek a még gyógyíthatatlan kór terjedésének okát.
Magyarkanizsa községben a napokban fejeződött be az az előadássorozat, aminek keretében a szervezet ifjú aktivistái fölkeresték a fiatalokat, hogy elbeszélgessenek a betegségről, és rámutassanak a megelőzés lehetőségeire. Már hagyományosan, az igények alapján, a község általános iskoláinak hetedikes és nyolcadikos, valamint a középiskola elsős tanulóival beszélgettek el, alkalmi, saját készítésű szórólapokat is kiosztva hallgatóiknak. Az idei beszélgetések mintegy 400 tanulót öleltek fel.
A Vöröskereszt magyarkanizsai szervezete a decemberi ajándékozás keretében eddig már több településre juttatott el a rászorulóknak használt ruhaneműt. Emellett 35 csomag került a nehéz helyzetben élő többgyermekes családokhoz. A csomagokban tisztálkodási szerek, gyermekruhák, takarók és egyebek voltak.
