2025. október 1., szerda

A nap és a víz játéka

Az alkotók: Hagymás István, Péter László, Mezei Erzsébet és Révész Róbert (fotó: Huszák Gábor)

Szombaton este nyitották meg a zentai Városi Múzeumban a Napvíz című kiállítást, amelynek keretében az érdeklődők Hagymás István fotóit, Mezei Erzsébet grafikáit, Péter László grafikáit és illusztrációit, valamint Révész Róbert fotóit tekinthetik meg.

A megnyitóünnepségen előbb Pejin Attila, a múzeum vezetője köszöntötte a vendégeket, majd Valkay Zoltán műépítész nyitotta meg a kiállítást, zenei betétekkel pedig közreműködött Ágoston Béla és Burány Béla.

A művészek saját bevallásuk szerint más-más módon közelítették meg a kiállítás fő témáját, ami nemcsak a műfaji, hanem a művészi látásmódbeli különbözőségből is fakad. A négy alkotó fotóin, grafikáin és installációin a vízfelület különös hatású, csalóka, álomszerű határfelületként jelenik meg, hiszen a mozgó vízfelszín mindenekelőtt akkor ragadta magával a művészeket, amikor a napsugár gyöngyöződve rávetült, éppen ezért a Napvíz című kiállításon látható munkáikon is a nap és a víz játékának különféle lenyomatai jelennek meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel