A rendezvényen a község tehetséges kisdiákjai léptek színpadra (fotó: Máriás Endre)
Vasárnap este Akikre büszkék lehetünk címmel tartották meg a zentai Művelődési Házban a zentai tehetségek IV. fesztiválját, amelynek kezdetén Ceglédi Rudolf polgármester mondott ünnepi köszöntőt, amelyben a tehetséges fiatalok támogatásának fontosságára hívta fel a figyelmet, majd olyan tánciskolások, zeneiskolások, valamint tehetséges fiatal vers- és prózamondók léptek színpadra, akik az elmúlt időszakban díjakat nyertek a különféle versenyeken.
– A fesztivál úgy indult, hogy beláttuk, Zentán nagyon sok olyan tehetséges fiatal van, akiknek ugyan már hallottunk a sikereikről, viszont még nem láttuk őket élőben fellépni. Úgy gondoltuk, lehetőséget kell adni nekik arra, hogy itthon, saját közönség előtt is bemutathassák a művészetüket. Az alapvető kritérium az, hogy olyan diákok lépnek fel, akik már bizonyítottak, tehát eredményesen szerepeltek valamilyen versenyen, illetve már felfigyeltek kibontakozó tehetségükre – magyarázta Szeles Csaba, a rendezvény fő szervezője, hozzátéve, a fesztivál mára teljesen elfogadottá vált mind a résztvevők, mind a lakosság körében. Kifejtette: a nagy érdeklődés miatt felvetődött annak lehetősége is, hogy jövőre már kétnapos legyen a rendezvény. – Nagy jubileumot tervezünk, amelyre az eddigi évek legsikeresebb produkcióinak előadóit hívjuk majd meg, illetve szeretnénk egy kiállítást is szervezni az elmúlt évek fesztiváljainak fényképanyagából – hangsúlyozta Szeles Csaba, a zentai tehetségek IV. fesztiváljának fő szervezője.
