2025. október 1., szerda

Összecsiszolódva a közös célokért

Túl az első száz napon arra kértük Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármestert, hogy értékelje az önkormányzat munkáját.

– Székfoglalómban derűlátó voltam, és ez beigazolódott. Akármennyire is nehezen állt fel, most jól működik az új, VMSZ, DP és VSZL alkotta új magyarkanizsai önkormányzat. Összecsiszolódott a három párt alkotta koalíció, az előző ciklust jellemző szembenállás kölcsönös politikai bölcsességgel jó együttműködéssé alakult át. Mindhárom párt a kampányban ismertetett programját igyekszik megvalósítani, és mivel ezek hasonlóak, hiszen a helyi

Nyilas Mihály

gondok orvoslását, polgáraink életminőségének javítását tűzték ki célul, ezért nem lesz akadálya annak, hogy kemény munkával, és tartományi, valamint részben köztársasági hátszéllel is megvalósítsuk őket.

Még mindig elhangzanak vélemények, hogy jobb lenne, ha pártok helyett polgárok csoportjai vezetnék községünket. Valóban jobb lenne? Semmiképpen. Ebben az esetben semmilyen forrásszerzésre, sem egyéb támogatásra nem számíthatnánk külső tartományi és köztársasági szintről, de EU-s szintről sem, hiszen ezt csak a pártok útján biztosítható. Képviselő-testületünkben most a polgárok csoportjai és az MRM képviselői vannak ellenzékben. Konstruktívak szeretnének lenni, de nem mindig sikerül nekik. Mi mindenesetre odafigyelünk minden szavukra, és ha valóban megalapozott a kritika vagy a javaslat, elfogadjuk, és figyelembe vesszük a döntéseinknél – jelentette ki Nyilas Mihály.

Hozzátette, hogy miután a koalíción belül a feladatokat és szakterületeket megfelelően szétosztották, mindenki felelősségteljesen végzi munkáját, amin a jövőben folyamatosan javítani szeretnének.

– Mivel nem indultunk üres kasszával, a stabil mintegy 1,2 milliárd összegű községi költségvetésünknek köszönhetően folytatódhattak a beruházásaink, és újak indulhattak. Felújíttattuk az iskola- és óvodaépületeinket a tanévkezdés előtt, folytatódtak az aszfaltozások Magyarkanizsán és más településeken, megújult a Halász tér, új villanyrendőr épül Kanizsán, tűzoltóotthonok újultak fel Martonoson és Oromhegyesen, a buszállomás és Mercator infrastruktúrájának kiépítése fejeződik be Magyarkanizsán, arzénmentesítő vízgyárat adunk át a napokban Kispiacon stb. A közszféra mellett ebben az időszakban a versenyszférában is lendületet vettek egyes beruházások, amelyek a munkahelyteremtést is szolgálják. Épül a Tisacoop cég új hűtőháza és logisztikai központja. A megújuló energiához kötődő horgosi szolár- és kispiaci szélpark projektekre önkormányzatunk segítségével a beruházók kidolgozták a részletes rendezési terveket, és miután ezeket a következő ülésén elfogadja a képviselő-testületünk, azonnal kiadhatók lesznek az építkezési engedélyek.

A polgármester szerint biztató, hogy a község gazdasága – habár nehezen viseli a válságot – kitart. Évek óta stagnál, 12 százalékos a munkanélküliségi ráta, tehát jelentősen kevesebb a több mint 25%-os köztársaságinál. A magyarkanizsai községet a legújabb kormányrendelet a 168 önkormányzatból továbbra is ahhoz a 23-hoz sorolja, amelyek az átlagosnál fejlettebbek.

– Jelentős előrelépés történt a kommunális hulladék begyűjtésének a vállalkozókhoz kötődő témájában. Amiről a Brantner cég az elmúlt években hallani sem akart, megtörtént. Belátva, hogy az idő nem neki dolgozik, a cég elfogadta kezdeményezésünket, miszerint a vállalkozóknál át kell térni a négyzetméter alapúról a literalapú ármeghatározásra. Ahogyan ez várható is volt, a vállalkozók nagy többsége ezt elfogadta, és megegyezett a céggel arról is, hogy a régi tartozást részletekben rendezi. Most már csak a megfelelő módosításokat kell elvégeznünk a szerződésben, a rendeleteinkben és az árjegyzékben. Jól pályáztunk ebben az időszakban is, legutóbb a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárságtól nyertünk 13,5 milló dinárt. Ha már a mezőgazdaságnál tartunk, a jelentős aszálykár felbecslése és a költségvetési módosítás után részben területalapú támogatásban részesülhetnek a károsultak. Adorjánon a végéhez közeledik a tagosítási eljárás, megtörtént a az új parcellák kiosztása, és ezzel egy régi gondja oldódik meg ezzel a falunak.

Nyilas Mihály szerint az oktatás területén az a legfontosabb, hogy a tanévkezdés gördülékeny volt.

– A tanévet 1990 általános iskolásunk, 563 középiskolásunk és 653 óvodásunk kezdte. Ösztönözzük középiskolás diákjaink eredményességét az útiköltség-térítéssel, egyetemistáinkat és főiskolásaikat pedig még inkább, hiszen 60 ösztöndíjat osztunk ki a napokban, és 10 sportösztöndíjat is folyósít az önkormányzat. Szép és tömeges közösségépítő rendezvényeket szerveztünk ebben az időszakban is, hogy csak a legfontosabbakat említsem: a Magyar Szó strandszépe-választása, az úszó- és futómaraton, a Szent István-nap és Újkenyér-ünnep, Horgosi Szüreti Napok, Jazz- és Kukoricafesztivál, község-napi rendezvénysorozat. Az összecsiszolódás időszaka volt ez a koalíció részéről, most pedig egy hosszabb időszak, az eredményes és közös községfejlesztés három és fél éves időszaka következik. Kérem községünk polgárait, támogassanak bennünket ebben – mondta a magyarkanizsai polgármester.

Magyar ember Magyar Szót érdemel