A zentai Barangoló polgári egyesület a Magyar Polgári Szövetség közvetítésével a közelmúltban igen nagy mennyiségű, elsősorban ruhákat tartalmazó ajándékhoz jutott, amelyet november 25-én, vasárnap 10–16 óráig osztanak szét a rászorulók között – nyilatkozta Miklós Éva, az egyesület elnöke, az MPSZ tegnapi sajtótájékoztatóján, és egyben hozzáfűzte, hogy lábbeliket és gyermekjátékokat is gyűjtenek majd a karácsonyi ünnepek előtt.
– Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem nagy segítség, de azoknak mindenképpen jól jöhet, akik fáznak, és arra sincs elég pénzük, hogy télikabátot, illetve téli lábbelit vásároljanak – jegyezte meg a szervezet vezetője.
A sajtótájékoztató folytatásában Rácz Szabó László, a párt elnöke egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a pártjának képviselői, ellenzékként nem kaptak helyet a különböző bizottságokban, ugyanakkor beszélt a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ alapító jogainak az MNT-re történő átruházásáról is, ami szerinte gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kkt átadta Szabadkának az intézmény ügyeibe történő beleszólás jogát és befolyását ezen intézmények felett.
– Mi jól tudjuk, hogy Szabadka nem tudta megmenteni a saját színházát sem – említette meg Rácz Szabó, aki szerint a magyar kultúrintézmények nagyon rossz helyzetben vannak ma Szabadkán, és ezért szerinte azoknak adták át a zentai intézmények alapító jogát, akik a sajátjait sem tudták megőrizni.
Rácz Szabó szóvá tette a mezőőr szolgálatnak a községi kommunális vállalatba történő beolvasztását is. A párt elnöke szerint ezáltal semmivel sem lesz hatékonyabb a szolgálat, mivel addig nem fog történni semmilyen előrelépés, amíg nem fogadják el az MPSZ elképzelését, miszerint csakis a lopásokkal szembeni zéró toleranciával lehet megvédeni eredményesen a polgárok vagyonait. Rácz Szabó ezenkívül azt kifogásolta, hogy ugyanazt a személyt bízták meg a mezőőrszolgálat vezetésével, aki eddig is vezette azt, ő pedig a MPSZ elnöke szerint bebizonyította, hogy nem tudja jobban végezni tevékenységét, mint ahogyan eddig tette. Rácz Szabó beszélt a bombázások ideje alatt tartalékosként szolgáló polgárok napidíjának a kifizetéséről is, s elmondta, hogy a veterán harcosok szervezetei ezekkel az emberekkel három dokumentumot töltetnek ki. Az egyik egy adatbázis részét képezi, a másik egy megbízatás egy ügyvéd számára, a harmadik okmány pedig egy szerződés egy ügyvéddel, aki a tartalékosokat képviseli az ügyben. Rácz Szabó szerint az örömbe vegyül egyfajta üröm is, ugyanis ez az ügyvéd, az MPSZ elnöke szerint nem átall tíz százalékot kérni a tartalékosok számára kifizetendő összegből.
