Ürményi Ferenc – Fecó a sikeres községéért Polgári Csoport – SZER név alatt indul Adán a helyhatósági választáson. Ürményi Ferenc 53 éves okleveles jogász. Két ízben volt Ada község polgármestere, hét évig bíróként és hét esztendeig vagyonjogi ügyészként dolgozott. Vezető szerepet vállalt és vállal ma is a volt jugoszláviai, valamint a szerbiai és vajdasági vadászegyesületek irányításában. Legfőbb céljának, az előre haladás első lépésének a kölcsönös bizalom kiépítését tartja. Véleménye szerint a fejlődés csak ezen alapkövek letétele után lehetséges:
– A megélhetési és egyéb problémák valós adataihoz kizárólag úgy juthatunk, ha kikérjük a polgártársaink véleményét. Így mindenkinek lehetősége lesz érdekeit érvényesíteni, ezért tartom fontosnak az esélyegyenlőség megteremtését. Éppen emiatt döntött úgy a listán szereplő huszonkilenc személy, hogy a hirdető pannókra költendő pénzösszeget inkább a helyi Napocska közösségnek folyósítja.
Egy község fejlődéséhez hosszú távú stratégia szükséges. Csoportunk még nem tárta a polgárok elé fejlesztési irányvonalát. Támogatnánk a helyi közösségeket, újra virágoztatnánk a testvérvárosi kapcsolatokat, színvonalas oktatási és egészségügyi rendszer dolgoznánk ki, együttműködést hoznánk létre a civil szervezetekkel. Fejlesztenénk a gazdasági, valamint a mezőgazdasági szférát, nyugodt és méltóságteljes életkörülményeket biztosítanánk a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak – mondta a polgármesterjelölt.
