Sátai Róbert a DP színeiben pályázik a polgármesteri tisztségre Magyarkanizsán:
– A Demokrata Párt olyan hangulatú község kialakítását tűzte ki célul, melyet minden ember a sajátjának tekint, és ehhez a legfontosabb feladat a munkahelyteremtés. Ennek jegyében polgármesterként az lenne az első dolgom, hogy gazdasági tanácsot alakítsak szakemberek és képzett fiatalok bevonásával, és együttesen feltárjuk a község gazdasági lehetőségeit.
Ehhez azonban egyszerűsíteni kell a befektetési feltételeket, méltányos díjakat szabni. Fel kell mérni a helyi kis- és középvállalkozások helyzetét, fejlődésük elősegítésére pedig – az érintettek aktív közreműködésével – programot kidolgozni. Továbbá közös gazdasági programokat dolgoznánk ki a szomszédos önkormányzatokkal és a testvérvárosokkal.
Szükségesnek tartom az önkormányzat intézményeinek átvilágítását gazdaságosság és hatékonyság szempontjából, hogy ésszerűsítsük a működésüket, akárcsak a községi vagyonnal való gazdálkodást. Azonnal megkezdeném a tárgyalásokat a tartományi és a köztársasági illetékesekkel, hogy Magyarkanizsára is irányítsák a hazai és külföldi befektetőket.
Azt is szem előtt tartanám, hogy a község lakossága már nagyon vágyik egy olimpiai méretű fürdőmedencére, meg egy kisebb gyermekmedencére.
