2025. október 3., péntek

Beruházás-látogatóban

Kedden körsétát tettek a munkálatok helyszínein a magyarkanizsai önkormányzat vezetői és vendégeik
Most elég vigasztalanul fest a Kárász-kastély (Fotó: Miskolci Magdolna)

A folyó beruházásokat látogatta sorra kedden Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester, dr. Katkics Zoltán, a képviselő-testület elnöke és dr. Bimbó Mihály alpolgármester a munkatársaival. Először az ifjúsági otthont tekintették meg, ahol Krekuska Róbert elmondta, hogy a felújítás a befejezéséhez közeledik. Az otthon egyformán szolgál majd a civil szervezeteknek, az ifjúságnak és akár sportrendezvényekre is. Szalma Ernő kivitelező szerint a munkálatok a hónap végére befejeződnek.

A strandon Ljubinka Maksimović Taljai, a Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatója tájékoztatta az újságírókat arról, hogy az illetékes minisztériumtól 4 millió dináros támogatást nyertek, és egymillió dinárt ad az önkormányzat a kempingtábor vizesblokkjának a felújítására. A munkálatok megkezdődtek, a cél, hogy háromcsillagos besorolást érjenek el. Dognár Viktor, a Komunalac igazgatója elmondta, hogy a közvállalat teszi rendbe a területet az idénykezdésre, újabb fásítás kezdődik, és újabb zöldfelületeket fognak létrehozni. Nyilas Mihály kiemelte, hogy évről évre igyekeznek egyre szebbé tenni a strandot, a megújítást a községi költségvetésből folyósított másfél millió dinár értékben a Komunalac végzi.

Horgoson a Kárász kastélynál Kern Imre, a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatója is csatlakozott a csoporthoz. Elmondta, hogy a főterv használhatatlan volt, újat kellett kidolgozni, új pályázat alapján új kivitelező végzi a munkát. Összesen 33 millió dinár van rá jóváhagyva. Rövidesen szerkezetkész állapotba kerül az épület, és utána befektetőt kell keresni, aki hasznosítja. Még egy jó hírt hozott Horgosra: jóvá lett hagyva 30 millió dinár a művelődési ház építésének folytatására. Takács József, a horgosi helyi közösség elnöke szerint horgosnak nagyon fontos a Kárász-kastély, hiszen a település jelképe. Egyelőre a cél megóvni a további romlástól, rongálástól – mondta Takács József.

A Cnesa OMI körüli munkálatokról Kern Imre és Sarnyai Károly, az intézmény igazgatója elmondták, hogy a végéhez közelednek a 8,5 millió dinár értékű munkálatok, az oldalbejáratok, az udvar és a terasz rendezése. Nyilas Mihály pedig arról számolt be, hogy az önkormányzat a Nagy József műhellyel 10 millió dinár értékben finanszírozza a szobák berendezését, s így 12 szobával, 23 ággyal az Art hotel május közepétől várhatja a vendégeket.

Savelin Zoltán plébános a Batthyáneum idősek egyházi otthonáról elmondta, hogy megoldódnak az anyagi gondok, és kb. 3 hónap múlva átadhatják az épületet. Nyilas Mihály szerint az idős emberek már várják, hogy megnyíljon az otthon. A 35 millió dináros beruházás késett, mert az alapnak volt egy nagyobb tartozása. Miután rendezte, és a község is átvállalt 3,5 millió dinárt, a napokban folytatódnak a munkálatok.

Magyar ember Magyar Szót érdemel