2025. október 3., péntek

Hogyan ünnepli a húsvétot?

KÖRKÉRDÉSÜNK

Pintér Mária adai nyugdíjas: –Szerény körülmények között ünnepeljük meg a húsvétot, amelyre a tyúkanyó, mármint én összehozom a családot. A húsvéti ünnepekre összehívom a családomat, az ünneplés három napig tart, szombattól hétfőig. Közben tojást, sonkát és süteményt eszünk. Három unokám van, velük töltjük az időt és játszunk. A locsolkodás kötelező, hiszen ha nem locsolnak meg, akkor nem leszünk egészségesek. Hétfőn ezért fogadom a locsolkodókat, az unokáimat és szomszédaimat.

Kószó Izabella, Martonos: –Először is nagytakarítással kezdünk, az egész házat feltakarítjuk, és szépen feldíszítjük festett tojásokkal. A családnak a kedvenc ételeit készítjük, a süteményeket a gyerekekkel együtt. Nagy a család, az összes tagját várjuk az ünnepek alatt, a fiúkat-férfiakat a locsolkodásra is. Kisfiammal készülünk a locsolkodásra, a verseket tanulja már. A nagylánnyal a tojásokat fogjuk festeni, meg hát közösen a kicsivel is. Pihenés? Majd húsvét után.

Homolya Ibolya, Zenta: –Minden évben megünnepeljük a húsvétot. A hagyományos menüt készítem el a családnak, sonka, kolbász és tojás kerül az asztalra. Kicsit feldíszítjük a lakást is. Az ünnep vallási részét nem követem, nem megyek templomban ilyenkor. A családommal szoktam ünnepelni. Mindig meghitt a hangulat nálunk. Nem csak vasárnapot, a hétfőt is pihenéssel töltjük, és természetesen várom a locsolkodókat.

Molnár Mária, Majdány: –Ahúsvéti készülődés nálunk már napokkal az ünnep előtt elkezdődik. Süteményt sütünk, idén krémes lesz és kókuszgombóc. Mindig pénteken festjük a piros tojást a locsolkodóknak. Szombaton megfőzzük a sonkát és a többi húsvéti ételt. Követjük a hagyományokat. Vasárnap együtt megyünk misére. Hétfőn várjuk a locsolkodókat. A lányomat vízzel és szódával locsolják a barátai, de engem azért még kölnivel szoktak. A közelebbi barátokat megvendégeljük ilyenkor, és adunk nekik kis csokit, valamint piros tojást. Szeretjük tartani az ünnepeket. Év közben sok a munka, és nem jut annyi idő egymásra.

Magyar ember Magyar Szót érdemel