A zentai Mezőgazdasági Szakszolgálat március hónap folyamán együttműködést kezdeményezett a csókai Vegyészeti–élelmiszer-ipari Középiskolával, és a Mezőgazdasági Szakszolgálat keretében működő laboratórium jelentős mennyiségű, összesen csaknem negyven különböző fajta vegyszert adományozott az iskolának az oktatás színvonalának emelése, ezen belül a laboratóriumi gyakorlatok elvégzésének megkönnyítése érdekében.
Mivel az elmúlt időszakban a piaci igények módosulása miatt igen sokat változott a szakszolgálat laboratóriumában elvégzett analízisek listája, ezért a raktáron lévő vegyszerek bizonyos részét már nem tudták felhasználni – ezek képezték az iskola számára nyújtott adomány legjelentősebb részét. A szakszolgálat vezetőségének elmondása szerint azért esett a választásuk éppen erre a középiskolára, mert tudják, milyen nehézségek merülhetnek fel a laboratóriumok működtetése során, éppen ezért úgy ítélték meg, a környékbeli iskolák közül ezt az intézményt tudná a leginkább segíteni az ajándék.
