2025. október 3., péntek

Aranytollas diák és újságíró

Lőrinc Bence és Bödő Sándor nyerte el az Újságírók Magyarkanizsai Egyesületének díját
Az ÚMKE díjazottjai: Bödő Sándor, Sziveri Péter, Major Ibolya és Csápek József

Hatodik alkalommal hirdette meg Aranytollas Diák elnevezésű versíró és fogalmazási versenyét az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete az idén. A megmérettetés kinőtte eddigi helyszínét, a városháza kistermét, a pályázat és az eredményhirdetés iránt ugyanis olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy a díjkiosztót a díszteremben kellett megtartani az elmúlt pénteken.

Röhrig Ottó, az egyesület elnöke elmondta, hogy 17 vers és 41 fogalmazás érkezett a pályázatra, s hogy ezért nemcsak a diákokat illeti köszönet, hanem felkészítő tanáraikat is. A szeretet ereje téma bizonyult a legnépszerűbbnek, 16 diák választotta. Második lett a Kedves nekem ez a táj, majd a Mi vagyunk a jövő nemzedéke következett. Az Igényes vagyok témát csak két tanuló választotta.

Az alkalmi zsűri, Röhrig Ottó, valamint Miskolci Magdolna, a Magyar Szó újságírója és Aranyos Klára az Új Kanizsai Újság munkatársa a versírók közül Lőrinc Viktornak ítélte oda az egyesület különdíját. Bronztollat kapott Makra Dániel, ezüsttollat Kávai Konrád, az aranytollas diák pedig Lőrinc Bence lett.

A versíróknak Miskolci Magdolna tartott egy verses-elemzéses összeállítást a költői eszközök alkalmazásáról, a gondolatok és érzelmek közvetítésének fontosságáról. A fogalmazásokat általánosságban Aranyos Klára értékelte, mondván, hogy az önálló meglátásokat közvetítő írásokat részesítette előnyben.

A díjkiosztót az ÚMKE közgyűlése követte az Elektrovojvodina Tisza-parti üdülőjében, ahol az egyesület elnöke beszámolt a tavalyi munkáról, valamint ismertette az idei terveket. Elmondta, hogy az idén is 40 ezer dináros támogatást hagyott jóvá az önkormányzat az egyesületnek, és pályázott a Magyarkanizsai helyi közösségnél is. Idén is előadásokat szeretnének tartani például az EU-s csatlakozás által előrevetített témakörökben, céljuk az itteni magyarság létkérdéseinek felvetése hazai vendégeknek, a szakma kiválóságainak közreműködésével.

A hagyományos egyesületi díjkiosztón a tavalyi munkájáért elismerésben részesült Sziveri Péter, a Pannon tévé operatőre, Csápek József, az Új Kanizsai Újság munkatársa és Major Ibolya, az Info tévé megbízott főszerkesztője. Szerteágazó és rendkívül aktív újságírói munkájáért Bödő Sándor, a Pannon tévé munkatársa kapta az aranytollat, aki nemcsak saját médiumában szólította meg a nézőt-hallgatót különféle témakörökben, hanem más tájékoztatási eszközökben is az objektív, sokoldalú írásairól ismert.

Magyar ember Magyar Szót érdemel