A horgosi Iringó Környezetvédő és Honismereti Civil Szervezet idei akciójának célja az idősebb és fiatalabb korosztály közti szakadék áthidalása, ennek érdekében pedig egy féléves programtervet állítottak össze, s a hagyományőrzés mellett a lakosság aktiválását is szorgalmaznák.
– A Szerbia Lottó „Dobrota” (Jóság) elnevezésű programja és a Balkan Community Initiatives Fund (BCIF) közös pályázata adta az ötletet a programtervezet megírásához, ezen belül pedig egy kutatómunka megvalósulásához. A programsorozat első állomása erre a kutatómunkára való felkészülést jelentette. Januárban egynapos előadást tartottunk 13 kiválasztott hetedikes diáknak, akik az interjúkészítés alapjait sajátíthatták el. A diákok februártól júniusig négy témakörben kutatnak, készítenek interjúkat idős emberekkel életükről, múltjukról. Az összegyűjtött anyagot pedig egy kis füzet formájában szeretnénk megjelentetni a programsorozat végén – nyilatkozta Horvát Hilda, a rendezvény egyik főkoordinátora, aki azt is elmondta, hogy a kutatómunka mellett számos más programon is részt vehetnek az érdeklődők.
A generációk közötti híd megépítésének első pontját a könyvek, az olvasás iránti szeretet jelképezte. A programsorozat első két rendezvénye is ennek jegyében telt. A február 23-ai felolvasóest során a széles korosztályt képviselő közönség tagjai kedvenc könyveikből olvastak fel részleteket, olvasáshoz fűződő viszonyukról, élményeikről beszélgettek. Diák, nyugalmazott és aktív tanár osztozott az állásponton a házi olvasmányok korszerűsítésével kapcsolatban, huszon- és ötvenévesek folytattak eszmecserét a könyv jövőjét illetően, mindezt sajtos pogácsa és gőzölgő tea mellett. Az est végén a résztvevők idézettel ellátott könyvjelzőket kaptak ajándékba. A következő felolvasóestre március 1-jén került sor Az író is olvasó címmel. Ezúttal pedig meghívott vendége is volt a rendezvénynek Sinkovits Péter személyében. Aki nemcsak író, újságíró, hanem a mottóval összecsengve, olvasó is, méghozzá – amint kiderült – valódi ínyenc olvasó, s erről az oldaláról faggatta beszélgetőtársa, Virág Ibolya is, aki a helyi könyvtár képviseletében kapcsolódott be a programsorozatba. Az est során széles ajánlót kaptunk mind a magyar, mind a világirodalom színeiből: Kosztolányitól és Ottliktól, Thomas Mannon és Hrabalon keresztül egészen Umberto Ecóig, de a ritkábban emlegetett szerzők közül is terítékre került: Lénard Sándor, Cs. Szabó László és Szerb Antal is. A felolvasásokat megszakító anekdoták fokozták az est hangulatát, nemcsak Sinkovits gördülékeny előadókészségének köszönhetően, hanem tartalmában is különösen szép gondolattal lettünk gazdagabbak: „Az anyanyelv a spirituális hazát jelenti.”
A programsorozat következő állomására március 17-én kerül sor, ismét a horgosi helyi közösség épületében, ahol ezúttal a kézművesség kreatív világával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
