2025. október 3., péntek

Maradnak az ügyeletek

A bejáródott munkaidő sem változik a magyarkanizsai egészségügyi létesítményekben

A magyarkanizsai önkormányzat még 2002-ben átvette az egészségház alapítói jogait és kötelezettségeit, de csak a községi képviselő-testület legutóbbi ülésén született meg az erről szóló, a törvényes előírásokkal összehangolt, komplex rendelet.

Ugyancsak most fogadták el a képviselők az intézmény nyitva tartásáról, a sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásról szóló rendeleteket, valamint a kollektív szerződést.

Dr. Körmöczi László, az egészségház igazgatója elmondta, a törvény előírja, hogy az egészségház nyitva tartása olyan dolog, amit az alapítónak kell meghatároznia.

– Mi egy régóta bejáródott munkaidőt javasoltunk: reggel fél 7-től este fél 8-ig, emellett ügyeletet tartunk Magyarkanizsán és Horgoson szombaton, vasárnap és ünnepnapokon. A munkabeszüntetés idején is megvan az elvégzendő minimum munkafolyamat, ezt papírra vetettük, és előterjesztettük a javaslatot, hogy a község polgárainak egészségvédelme a sztrájk ideje alatt is megvalósuljon. Már volt sztrájk, amióta igazgató vagyok, előfordult, hogy az egészségügyi intézmények sztrájkoltak, de mi akkor is majdnem teljes mértékben dolgoztunk. Úgy voltunk vele, hogy ne a község lakossága érezze meg azt a vitát, amit a felsőbb körök idéztek elő – indokolta dr. Körmöczi László a beterjesztéseket.

Szerinte mindennél bonyolultabb volt az egészségház kollektív szerződése. A volt egészségügyi miniszter ugyanis megbeszéléseket folytatott az ágazati szakszervezet vezetőivel, és aláírt egy olyan egyezményt, amit kollektív szerződésnek neveztek. Elküldték az intézményeknek, hogy írják alá. Ők áttanulmányozták, konzultáltak más intézményekkel – és megállapították, hogy vannak hiányosságai.

– Hozzuk a rendeleteket, de nem biztosítjuk hozzá a pénzt. Ilyen a nyaralási pénz, a meleg étel és a jubileumi juttatás. A hűségpénzt (jubileumit) akkor tudjuk kiosztani, ha valaki biztosítja számunkra. Amikor a minisztérium belátta, hogy ez gond, akkor kifizette, de csak azoknak, akik a betegbiztosítótól kapják a fizetésüket. Másoknak nem, akiknek meg kell keresniük a fizetésüket, a fogászoknak és gyógyszerészeknek valószínűleg az egészségház lesz kénytelen a saját eszközeiből kifizetni, ami nagy teher lesz számunkra – mondta az egészségház igazgatója.

Magyar ember Magyar Szót érdemel