Zentán, Csókán, Magyarkanizsán és Törökkanizsán május 16-a és 26-a között azon a napon irtják majd a szúnyogokat, amelyiken az időjárási viszonyok leginkább kedveznek a permetezésnek. Suhajda Izabella, Zenta község közigazgatási hivatalának környezetvédelmi felügyelője elmondta, hogy a szúnyogirtást 18 és 21 óra között végzik, a településeken autóból szórják a permetet, városon kívül pedig repülővel:

– Az új törvény értelmében lakott terület felett nem repülhet egymotoros repülőgép, ezért a városokban ezentúl autóval permetezik a szúnyogokat, városon kívül pedig továbbra is repülőből. Az autók és a repülők egy időben szórják az Icon ULV nevű, öt napig hatásos vegyszert, így az irtás remélhetőleg ugyanolyan hatékony lesz, mint a korábbi években volt. Zenta, Csóka, Magyarkanizsa és Törökkanizsa községek azért permeteznek egy időben, mert a jelenleg aktív, nappal is csípő szúnyogok 30 km-es körzetet járnak be, vagyis fontos, hogy a szomszédos településeken is irtsák őket. Ami Zentát illeti, a városon kívül a Kisrétben, a Keresztesben, a Nagyrétben, a Pánában, a Sárgaparton, a Mákosban, Bátkán, valamint a Tisza mindkét oldalán végighúzódó erdősávban permeteznek. Zentán egyébként a városban ma este is lesz földi permetezés.
Az illetékes még azt is elmondta, hogy a lárvákat már egy hónapja folyamatosan irtják, és hogy a nyár folyamán szükség szerint lesz újabb permetezés.
