A Zentai Idegenforgalmi Iroda összeállította azoknak a rendezvényeknek a naptárát, amelyekkel Zentára szeretnék csalogatni a turistákat. Laskovity Kornél, a turisztikai szervezet igazgatója elmondta, hogy a naptárban szereplőkön kívül természetesen lesznek egyéb rendezvények is, de elsősorban ezek az események azok, amelyek jelenleg vonzóak lehetnek a turisták számára is.
A naptárban a hagyományos, a zentaiak és a környékbeliek körében már népszerű programokon kívül három új rendezvénnyel is bővíteni szándékozzák a kínálatot. Június 14–15-én szervezik meg a Tiszavirág Fesztivált – annak ellenére ugyanis, hogy a „szőke folyó” mellett élünk, ez idáig kevés rendezvény szólt a Tiszáról, amely felhívná rá és az élővilágára a figyelmet. A rendezvénysorozat keretében többek között retro horgászversenyt szeretnének szervezni a helyi horgászklub segítségével: a résztvevők nem a modern sporthorgászatra fektetnék a hangsúlyt, hanem a hagyományos, bambuszbotokkal történő pecázásra. Napközben szórakoztató rendezvények követnék egymást, és az elképzelések között szerepel a zentai tiszai halászléfőző-verseny megrendezése is. Laskovity Kornél szavai szerint fesztiváli hangulatot igyekeznek a Tisza partjára varázsolni, melynek része lenne az esti fáklyás hajósfelvonulás és mécsesek vízre bocsátása, a Tisza-partra látogatókat pedig koncertekkel szórakoztatnák.
Programjukban helyet kapott az I Love Zenta (Szeretlek, Zenta!) elnevezésű rendezvény, amelynek célcsoportja a városból elszármazottak lennének, akik nyaranta szívesen látogatnak haza. Ugyanakkor a zentaiak a rendezvényen felvehetik a kapcsolatot a rég nem látott ismerőseikkel, illetve együtt kapcsolódhatnak ki.
Szeptember 22-én az autómentes világnapra invitálják a zentaiakat az idegenforgalmi iroda dolgozói és a Zentai Ifjúsági Szervezet tagjai. Keretében mintegy ezer kerékpárost várnak a város főterére.
Az igazgató a rendezvények közül kiemelte a karácsonyi kavalkádot, megjegyezve, hogy tavaly a város főterén megrendezett karácsonyi napok tapasztalata szerint az esemény jó eséllyel tudja a régióból Zentára vonzani a látogatókat, s ezért az idén még több napra és a pravoszláv karácsonyra is megszervezik ezt az ünnepi forgatagot.
A turisztikai iroda az említett rendezvényeknek a szervezője lesz, de a többi, mások által szervezett rendezvényekhez is szívesen nyújtanak segítséget.
– A zentai turisztikai iroda mindenkivel együtt szándékozik működni, így bárki megkeresésére, lehetőségeinkhez mérten, segítünk a rendezvény megszervezésében – emelte ki az iroda vezetője. Hozzáfűzte, hogy az irodájuk jellegéből adódóan leginkább a rendezvény promóciójához tudnak hozzájárulni, de nagyon sok eseményen személyesen és logisztikailag is besegítenek.
