2024. május 10., péntek

Fafaragók a Mákosban

A zentai csata jegyében alkottak

Három napon át fafaragók és képzőművészek serénykedtek Puskás Ferenc fafaragó Mákosban található telkén, ugyanis a Zentai Interkulturális Központ szervezésében másodízben tartottak ott családi napot és alkotóműhelyt. A résztvevők a zentai csata jegyében alkottak.

Pénteken este a frissen megérkezett kézművesek tiszteletére a Hárommedve sámándobkör tagjai koncertet adtak, az alkotómunka pedig szombaton délelőtt kezdődött, amikor a fafaragókhoz néhány helybéli festő is csatlakozott. A délutáni órákban, miután a fafaragók is elcsendesedtek, a táborlakók, illetve a városból a helyszínre látogató zentaiak történelemórán vehettek részt, melyen Pejin Attila, a Zentai Városi Múzeum vezetője a zentai csatáról tartott előadást. Ezt az óbecsei Sólyom Hagyományőrző Egyesület harci lovasbemutatója követte. A történelmi előadásra és a lovasbemutatóra igencsak szépszámú közönség volt kíváncsi, akik közül többen külföldről érkeztek.

A rendezvénysorozat vasárnap délután ért véget a tábor idején született alkotásokból összeállított kiállítással, amelyen megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Miloje Grbin középiskolai tanárról, amatőr képzőművészről, aki a ZIK első alkotótáborának a munkájában is részt vett.

Bővíz Szilárd, a Zentai Interkulturális Központ vezetője szerint igen sikeres volt az őszi táboruk. Elmondta, hogy most tükröződik vissza annak a két-három évnek a munkája, amióta az egyesület jelen van a zentai művelődési és civil színtéren.

– Nagyon sok egyesület részt vett eddig a munkánkban. Többek között az óbecsei Sólyom Hagyományőrző Egyesület, a zentai Rozetta Kézműves Társaság, amely támogatóként is szerepet vállalt rendezvényeinken, ugyanakkor a zentai Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesülettel és a bácsföldvári Ars In Ligno civil szervezettel is felvettük a kapcsolatot – mondta, majd hozzátette, hogy állandó támogatóik között van a magyarkanizsai Tiszacoop, a zentai Žitopromet és a község kommunális vállalata. A zentai önkormányzattal is sikerült felvenniük a kapcsolatot, ahogyan több magánszemély is támogatást nyújtott a civil szervezetnek.