2025. szeptember 13., szombat

Hamarosan átadják a sportpanziót

Az idén folytatódik az Ada–Mohol elkerülőút építése – A Moholi nagy út folytatása jövőre várható

Két évet késik az adai rekreációs parkban található sportpanzió befejezése és átadása. Az előzetes tervek szerint 2007 júliusára, a 9. Munkásolimpiára kellett volna elkészülni a turisztikai létesítménynek, amely a sportturizmust lenne hivatott szolgálni az adai községben.

Az adai sportpanzió a nyáron már fogadhatja a vendégeket (Csincsik Zsolt felvétele)

Ada polgármestereként Bilicki Zoltán a minap megtartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy várhatóan két héten belül elkészül a sportpanzió, amit átadnak rendeltetésének: – A sportpanzió lesz az első nagy beruházás, amit az új önkormányzat befejez. A kivitelező cég hamarosan végez a munkálatokkal, és várhatóan két héten belül átadhatjuk a létesítményt. Bizakodó vagyok a kihasználtságát illetően, már vannak érdeklők, több csoport jelentkezett, köztük sportklubok is. Az önkormányzatban külön bizottság vizsgálja, hogy melyik lehetőség jövedelmezőbb a község számára: ha az önkormányzat működteti a létesítményt, vagy ha bérbe adja. A nem hivatalos álláspont szerint a sportpanzió akkor hozna legtöbb hasznot, ha kiadnánk bérbe. A nyáron azonban még az önkormányzat fogja működtetni, illetve a sportközpont, amelynek a tulajdonát képezi a létesítmény – közölte a polgármester.

A strandfürdő és sportpályák szomszédságában lévő panzióban tizenhét kétágyas szoba található fürdőszobával. Az épületben van súlyzóterem, szauna, hat öltöző, két iroda, recepció, valamint az emeleten, a padlástérben egy kisebb kongresszusterem.

Bilicki Zoltán bejelentette, hogy az idén folytatódik az Ada–Mohol elkerülőút építése. Azonban három-négy telek megvásárlása gondot jelent a jelenlegi önkormányzati vezetés számára, miután hatalomra kerülésük után kiderült, hogy az erre a célra jóváhagyott pénzeszköz hiányzik a községi kasszából: – A községnek saját erőből kell ezeket az ingatlanokat megvennie, mivel ilyen célra lehetetlen állami támogatást kapni. Az elkerülőút megépítése három szakaszra lett osztva. Az egyik ezek közül a moholi szakasz, ami a falu déli és északi széle között húzódik az Urbán József utcán végig. A második szakasz képezi a körforgalom kiépítését Mohol szélén, az Adai út és az Ivan Milutinović utca találkozásánál, illetve onnan egy bekötőút megépítése az ipari zónáig. A harmadik szakaszt a hiányzó adai útszakasz befejezése jelenti. Az idén azon a szakaszon folytatjuk az útépítést, amelyre megvan a tervdokumentáció. Eszerint Moholon kezdjük az építkezést, az adai szakasz pedig valószínűleg jövő tavaszra fog kiépülni – nyilatkozta a polgármester.

A Moholi nagy út kiépítését a Szabadka–Újvidék autóútig közösen kezdeményezte Ada, Kishegyes és Topolya községek, és együttesen pályáznak támogatásért a köztársaságnál meg a tartománynál. Az útvonal teljes hosszára vonatkozó tervdokumentáció kidolgozása folyamatban van, és négy-öt hónap múlva készül el. Az önkormányzatok csak azután pályázhatnak támogatásért az Infrastrukturális Minisztériumnál vagy a Tartományi Nagyberuházási Alapnál: – A hiányzó 24 kilométeres útszakasz kiépítéséhez mintegy 600 millió dinár szükséges. Ezt az összeget szeretnénk előteremteni, hogy a mandátumunk végéig elkészüljön az út, amelynek folytatása leghamarabb jövő tavaszra várható. Azzal, hogy a jelenlegi 6 kilométeres szakaszból 2 kilométeren csak a kavicságy alap készült el, amit várhatóan még a tavasz folyamán leaszfaltoznak – hallottuk Bilicki Zoltántól.

Magyar ember Magyar Szót érdemel