2025. július 7., hétfő

Tehetségnap Keviben

A rendezvény vendége Nagy Tibor helyi amatőr képzőművész volt

Harmadik alkalommal szervezte meg a tehetség napját a kevi Móra István Művelődési Egyesület. A gyerekekkel való foglalkozás elsődleges célja hagyományosan a vizuális kultúra fejlesztése, az idei rendezvény újítása viszont, hogy ezúttal egy vendéget is hívtak. A ceruzával való rajzolás rejtelmeibe Nagy Tibor helyi amatőr képzőművész avatta be az ifjú alkotókat.

A közelgő ünnepek hangulatához igazodva a téma a fenyőágak megrajzolása, azok részleteinek minél alaposabb kidolgozása volt.

– Alsós korú gyerekek, tehát elsőtől negyedik osztályig, valamint a helybeli óvoda Vadvirág csoportja vesz részt ezen a foglalkozáson. Újdonság az, hogy szülőkkel együtt dolgozunk, hiszen őket is igyekszünk bevonni programjainkba, a cél pedig mindenképpen a vizuális kultúra fejlesztése, hisz egy olyan világban élünk, amelyben egyre erőteljesebben hatnak ránk a különböző vizuális elemek. Most egy olyan helybéli amatőr festőt hívtunk meg, aki átadja a gyerekeknek az ő látásmódját, hogyan is látja ő ezt a mai világot – nyilatkozta Perpauer Attila, a művelődési egyesület elnöke.

A rendezvény a felnőttek számára (is) szervezett táncházzal zárult.

Magyar ember Magyar Szót érdemel