Hétfőn délelőtt ismét „parasztlázadás” volt Zentán, több mint két tucat mezőgazdasági termelő követelte erélyesen, hogy fogadja őket Ceglédi Rudolf polgármester, aki ezután tárgyalóasztalhoz ült a felháborodott földművesekkel és az őket képviselő Zentai Gazdakör elnökével, Sóti Ferenccel.

Fotó: Gergely Árpád
Több okból is kérték a termelők, hogy beszélhessenek a község vezetőivel, mert szerintük továbbra sem áll ki a földművesek érdekei mellett a város vezetősége, vonatkozik ez különösen az alpolgármesterre, Borbély Ferencre, aki, mint mondták, a termelőkre nézve sértő, megalázó és felháborító nyilatkozatot adott a Magyar Szó hétvégi számában.
– Azért kértünk fogadást a polgármestertől, hogy az önkormányzat foglaljon állást a községben található állami földek bérbeadása körüli visszaélések és a készülő, a földműveseinket hátrányos helyzetbe hozó földtörvény kapcsán. A Mezőgazdaság Rt. állami földjeit továbbra is szántja Matijević vállalata, holott nincs is a birtokában. A zentai földművesek pedig, akik licitálhattak volna, nem kapták meg ezt a lehetőséget.
– A visszás helyzetet tovább tetézte az alpolgármester hétvégi nyilatkozata, amiben letaposta a zentai termelőket, sértő minősítéseket használt, még ha magánvéleményét közölte is. Nagyon megsértette a zentai parasztságot, ezek az emberek nem nagy területeket művelnek, szeretnék bővíteni gazdaságukat, nem nyerészkedők. Zenta város második emberének nem lett volna szabad így gyalázkodnia – mondta Sóti Ferenc a találkozó kezdetén.
– A Mezőgazdaság Rt. licitációra jóváhagyott földjei körüli huzavonában, úgy érezzük, nem állt ki mellettünk minden lehetséges módon és eszközzel az önkormányzat. Hatásosabb és hatékonyabb érdekvédelemre számítottunk, nem pedig időhúzásra, a földlicitet már a birtok eladása előtt le lehetett volna bonyolítani, minden elő volt készítve. Az új földtörvényben is látjuk, hogy külföldieknek meg hazai „tajkunoknak” a kezére akarják játszani. Valami hasonló zajlik Zentán, még el sem fogadták az új földtörvényt, máris a Matijević kezére játszottak 2400 hektár állami földet, amelyet már fel is szántott. A nevére sem került a birtok földje, és máris műveli, hol itt a törvényesség és a jog? – tette fel a többször elhangzott kérdéseket Burány Krisztián fiatal termelő.
– Az önkormányzat nem adhatta ki a birtok földjeit, amíg jogilag nem tisztázódnak a vitás kérdések, de a gazdasági bíróság még mindig nem döntött. Az árverést október tájékán szokták kiírni, ha előbb meg is tartottuk volna a licitet, akkor is csak november elsején léphet birtokba a bérlő. Hiába adtuk volna bérbe a birtok eladása előtt az állami földterületet, a gazdasági bíróság novemberig felülbírálhatta volna akkor is a község döntését. Hogy mért halogatják a végleges döntést, ezt nem tudjuk mi sem – mondta a polgármester, aki kiemelte, hogy az önkormányzat minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a földműveseket, az állami földek bérletéből javítják, kikövezik a dűlőutakat, támogatják a jószágtenyésztőket stb.
Kobrechel Ervin véleménye szerint kérdés, hogy az önkormányzat hajlandó-e lépni a jogtalan földbitorlás és szántás ügyében, vagy tétlenül várja a felsőbb szervek döntését.
– Ha én vezető funkcióban vagyok, akkor kétszer is meggondolom, hogy miket nyilatkozok az utcán, a piacon és pláne a sajtóban. Mi, zentai földművesek követeljük, hogy Borbély Ferenc mondjon le tisztségéről, a község második emberéhez nem méltó viselkedése és a földművesek becsmérlése miatt.
A felmerült kérdéseket, amelyekre az önkormányzattól várják a termelők a választ, Sóti Ferenc összegezte:
– Hogy kinek a bűne a földlicit halogatása, azt most nem vitatnám, a tényekből kell kiindulni, az pedig azt mutatja, hogy a birtok földjeit az szántja, akinek erre nem lenne joga. Miért nem történtek lépések ennek megállítására? Két hete szántanak, és senki sem mond semmit, a felügyelőség, a hatóságok mért nem lépnek? Ezen a téren várjuk az önkormányzat segítségét.
Két próbálkozás után sem adták ki bérbe a 2400 hektár termőföldet, miért, mire várunk? Két árverezés után sokadik alkalommal tiltakozunk, de semmi sem történt. Ennek is utánanézhetne az önkormányzat – foglalta össze a termelők követeléseit, sérelmeit Sóti Ferenc, aki ugyancsak felháborítónak tartja Borbély Ferenc sajtóban tett kijelentéseit, ami miatt nem képviselheti tovább a termelőket semmilyen szinten, és mondjon le.
