2024. május 11., szombat

Mindenki képes rá

Zentáról is várják a jelentkezőket a Belügyminisztérium rendőrképzésére

A Belügyminisztérium ismét megnyitotta pályázatát, amellyel 1100 jelentkezőnek nyújtanak lehetőséget arra, hogy részt vegyen a kamenicai Rendőri Alapképző Központ oktatásán. Ezen belül egyenruhás rendőri (550 jelentkező), közlekedésbiztonsági rendőri (300 jelentkező) és határőri (250 jelentkező) képzést nyitnak.

A nagykikindai rendőrkapitányság körzetében összesen 27 munkahelyet biztosítanak a frissen végzett rendőröknek, akik akár Zentán is dolgozhatnak. Cipó Igor, Zenta község tanácsának helyi közösségekkel megbízott tagja megkeresésünkre elmondta, hogy az önkormányzat teljes mértékben támogatja a kezdeményezést, és segít ebben, hiszen érdekük, hogy a helyi rendőrségen minél több helyi születésű és magyarul beszélő rendőr dolgozzon. Rámutatott arra is, hogy akik Zentáról jelentkeznek, azok lehetőség szerint itt is kapnak munkát.

A képzésre olyan 18 és 24 év közötti, szerb állampolgárságú fiatalok pályázhatnak, akiknek állandó lakcímük van az ország területén, négyéves középiskolát végeztek, érvényes B kategóriás jogosítványuk van, és büntetlen előéletűek. Emellett szükséges egy általános és szakorvosi vizsgálat eredménye is. A felhívásban leírják, hogy olyan 27 évnél fiatalabb személyek is pályázhatnak, akik a Bűnügyi Rendőrségi Egyetemen végeztek.

A jelentkezők ezt követően felvételi vizsgát tesznek, ahol számot adnak a szerb nyelvi tudásukról, valamint pszichológiai tesztet írnak (itt a magyar ajkúak lehetőséget kapnak arra, hogy anyanyelvükön írják meg), és a fizikai erőnlétükről is tanúbizonyságot kell tenniük. Az illetékesek elmondták, hogy ezen belül az ún. Cooper-teszt segítségével mérik fel a jelentkezők erőnléti állapotát. A felvételi utolsó lépéseként interjúra is sor kerül majd.

A felvételt nyert jelentkezők a legkorszerűbb szakmai képzésen vehetnek részt a központban. A tananyag magában foglalja a rendőri munkára vonatkozó általános témákat, elsajátíthatják a rendőri készségeket, emellett különféle szakmai modulokat is. Mindezt ingyen és korszerűen felszerelt tantermekben és gyakorlótereken. A diákokat az intézmény kollégiumában szállásolják el.

A jelentkezéssel és a képzéssel kapcsolatban csütörtökön 10 órától tájékoztatót tartanak a zentai munkaközvetítő irodában, ahol az illetékesek minden kérdésre igyekeznek választ adni. Emellett az érdeklődők információhoz juthatnak a központ honlapján, valamint a lakhelyük szerinti rendőrállomáson, ahol a pályázati formanyomtatványt is megtalálják. Jelentkezni augusztus 11-éig lehet.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele