2025. szeptember 29., hétfő

Zentán több mint kétszáz munkahelyet kínáltak

Az előző időszakban megrendezett állásbörzékhez hasonlóan a tegnapi zentai álláskereső nyílt napon is a munkát keresők voltak többségben a munkalehetőséget kínálókkal szemben, így már jóval az állásbörze hivatalos kezdete előtt is türelmesen várakoztak a városháza kupolája alatt, hogy beengedjék őket a kiállítóhelyekhez. A börzén összesen 27 zentai, 4 csókai és 1-1 magyarkanizsai, illetve szabadkai vállalat kínálatát tekinthették meg az érdeklődők.

A börze megnyitóján Nebojša Kukić, a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal tartományi kirendeltségének, majd pedig Jelena Mitrović, a hivatal nagykikindai kirendeltségének az igazgatója üdvözölte a vállalatok képviselőit. Mitrović asszony beszédében kiemelte, hogy a tavalyi év folyamán megrendezett zentai állásbörzén 70 százalékban sikerült kielégíteni a munkáltatók igényeit, s ezzel a legjobb eredményt érték él a tartományunkban, s hozzáfűzte azt is, hogy a pénteki börze résztvevői 220 munkahelyre keresnek új alkalmazottat. Zenta községben egyébként jelenleg 2446 munkanélkülit tartanak nyilván – nyilatkozta napilapunknak a hivatal körzeti kirendeltségének az elöljárója, s hozzáfűzte, hogy a legtöbb munkanélküli (1254 fő, közülük 570 nő) a szakképzetlenek soraiból kerül ki. A szakképzettek közül 534-en (228 nő), a magasan szakképezett személyek közül 446-an várnak munkára, az egyetemi oklevéllel rendelkezők között pedig 71 személynek, közülük 31 nőnek nincs munkája. A tavalyi évhez képest egyébként nem történt lényegesebb változás a nyilvántartott munkanélküliek számát illetően – jegyezte meg Jelena Mitrović.

Magyar ember Magyar Szót érdemel