2024. május 8., szerda

Tudatos kütyüzésre nevel

Robotikatábor Zentán

Július 10-én rajtolt el a legórobottábor Zentán. Az első alkalommal életre hívott esemény nagy népszerűségnek örvend, hiszen összesen 43 gyermek jelentkezett.

Kispéter Szilveszter, a tábor társszervezője elmondta, hogy egy korábbi alkalommal ismerkedtek meg a KocKaLand foglalkozásaival, ahol a gyermekek legókockákból megépített szerkezetet programoztak be. Ez nagyon megtetszett a kislányának, aki végül elkezdett ezekre az órákra járni, később pedig kijutottak a szerbiai World Robot Olympiad (WRO) versenyre is.

– Innen jött az ötlet, hogy szervezzünk egy bemutatkozó tábort itt Zentán, így két korcsoportot hirdettünk meg: az 5–7 éves és a 8–12 éves korosztályt. Ezzel alapot szeretnénk építeni a robotikának itt a városban. Bízunk benne, hogy sikeres lesz, és jövőre akár egy idősebb korosztályt is meghívhatunk. Szerettük volna megmutatni, hogy mennyi mindent lehet a legóból alkotni, hiszen ez lehetőségeket kínál fel nekik – magyarázta Szilveszter.

Námesztovszki Tímea, a tábor másik szervezője és oktatója elmondta, hogy nagyon örültek a felkérésnek és annak, hogy Zentán is van egy olyan közösség, amely érdeklődik a legó iránt. Úgy látja, hogy a szülők is nagyon boldogok, hogy a gyermekük egy ilyen helyen tanulhat, ahol fejlődhet a motorikája és a kreatív gondolkodása, emellett megtanulhat csapatban dolgozni. Rámutatott, hogy mindeközben ott van a gyermekek kezében a tablet, amelyet ennek köszönhetően megtanulnak jól, okosan használni.

– A kisebbeknél a dinók a téma. A gyerekek egy adott szettből különféle dinoszauruszokat állítanak össze, majd ezeket megtanulják beprogramozni is. Nagyon érdekes, hogy egyik nap egy lassan járó dinót építenek, a másik nap meg már egy olyat, amely a szárnyával csapkod. Az idősebbek egy alaprobotot építenek, és ezáltal megismerkedhetnek magával a programozással is. Bízom benne, hogy a hétvégére már egy teljes körű feladatot el tudnak majd végezni – mesélte az oktató.

A két szervező elmondta, hogy a tervek szerint Zentán is szeretnének indítani egy robotikai szakkört. Hangsúlyozták, hogy már egyeztettek ezzel kapcsolatban, és úgy néz ki, hogy szeptemberben itt is indítanak csoportokat.

A KocKaLand 2019 óta foglalkozik a legókkal és robotokkal. Akkor még családi szinten kezdték, a sikeres WRO-szereplést követően döntöttek úgy, hogy szakkör formájában elkezdenek komolyabban is foglalkozni vele, hogy minél több gyermekhez eljusson. Bajsán tavaly óta hétről hétre tartanak foglalkozásokat, és ott már második alkalommal szervezték meg a robotikatábort. 

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele